Sok millióra büntették egy 700 fős rave-buli szervezőjét Angliában

2020. november 05. – 11:30

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Tízezer fontra, azaz közel négymillióra forintra büntették egy Bristol közelében található raktárépületben tartott rave-buli szervezőjét a járványügyi szabályok megszegéséért. A Sky News híre szerint az avaloni és somerseti rendőrség október 31-én vonult ki az illegális rendezvény helyszínére egy bejelentés után, a raktárban körülbelül 700-an buliztak a szabályok ellenére.

A bulit vasárnap hajnalra számolták fel, több résztvevő rátámadt a rendőrökre az akció közben. Egy harminc év körüli férfit, aki a hangfelszerelést pakolta össze az eseményen, letartóztatták, ő kapta a 10 000 fontos büntetést. Rajta kívül másik hét embert tartóztattak le. Andy Marsh rendőrfőnök szerint felelőtlenség volt egy ilyen esemény szervezése a pandémia közepén.

> > > > > A Telex legfrissebb híreit itt találja > > > > >