Georgiában újraszámolás lesz

2020. november 06. – 16:50

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A georgiai vezetésből Brad Raffensperger megerősítette, hogy újraszámolás lesz az államban, és átláthatóságot ígért a folyamatban, írja a Guardian. Miután az eredmény rettentő szoros lesz, néhány ezer szavazat lesz a különbség, ez várható volt.

A szavazás lebonyolításáért felelős Gabriel Sterling is elmondta, hogy a szoros eredmény az oka az újraszámolásnak, nem tapasztaltak kiterjedt szabálytalanságokat, ami csalásra utalna.

Gabriel Sterling sajtótájékoztatója Atlantában – Fotó: Megan Varner / Getty Images / AFP

Biden most 1579 szavazattal vezet Trump előtt a 16 elektort érő államban. A CNN szerint már csak 4169 szavazatot kell összeszámolni az állam különböző pontjain. A BBC szerint viszont még a külföldön szolgáló katonák közel 8 ezer szavazata is hátravan.