Ezután a szavazás után több lesz a vérszomjas állat, a másik után több lesz a nyugis ember

2020. november 06. – 21:35

Másolás

Vágólapra másolva

Miközben Donald Trump csalásról beszél, ami után néhol pár ultrajobbos híve fegyvert villantva vonult a választási helyiség elé tiltakozva az elnökválasztáson beszámolt levélszavazatok egy része ellen, voltak más fontos szavazások is az Egyesült Államokban.

Coloradóban arról döntöttek népszavazáson, hogy az állam nyugati részén fekvő erdős hegyeire vissza kell telepíteni a szürke farkast 2024-re. A farkasok egyébként egészen fontos szerepet játszanak egy-egy erdő ökoszisztémájában, messzire ér a hatása annak, hogy ragadozókként kontroll alatt tartják zsákmányállataik számát. A vadászok persze nem örülnek, elvégre ők épp ezzel indokolják saját tevékenységük fontosságát.

De nemcsak ez a demokrata többségű állam tartott népszavazást, hanem Arizona, Montana, New Jersey, Dél-Dakota is. Igaz, nem vadállatokról, a marihuána rekreációs célú használatának legalizálásáról. Ennek alapján a felnőttkorúak legálisan tarthatnak füvet, ehhez orvosi indoklás sem kell. A négy népszavazással már 15 olyan állam van az Egyesült Államokban, amely dekriminalizálta a marihuána használatát.

A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!
A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!