Egy-két órán belül jöhet egy újabb nagyobb frissítés Philadelphiából

2020. november 06. – 12:05

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Ez ugye a pennsylvaniai álláson változtathat majd. Al Schmidt városi megbízott közlése szerint folyamatosan zajlik Pennsylvania legnépesebb városában az adatok feldolgozása, és 1-2 órán belül, tehát magyar idő szerint kora délután várható egy komolyabb frissítés az adatokban.

Schmidt elmondása szerint Philadelphiába nagyjából 360 ezer levélszavazat futott be, ebből több mint 306 ezret már feldolgoztak, és úgy számol, hogy nagyjából 50 ezer kell vár még feldolgozásra. A következő frissítésben ennyi biztosan nem lesz benne, tehát még ott sem zárul le majd a végeredmény.

A teljes államban egyébként még nagyjából 360 ezer szavazat vár feldolgozásra, jelenleg 95%-os feldolgozottság mellett Joe Biden 0,3 százalékpontra zárkózott fel Donald Trump mögé, a két elnökjelöltet 18 229 szavazat választja el most.

A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!
A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!