Melyik államban mikor várható a következő nagyobb adatközlés?

2020. november 05. – 11:57

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Hat államban nem dőlt még el a választás eredménye, ezeken múlik, hogy a republikánus jelölt, jelenlegi elnök Donald Trump, vagy a demokrata kihívója, Joe Biden lesz-e az Egyesült Államok következő elnöke. Az állás jelenleg – a már biztosan eldőlt államok elektorait számolva – 253-214 Biden javára, győztest 270 elért elektornál lehet hirdetni. De hol mikor várható frissítés?

  • Alaszkában ugyan még csak 47%-os feldolgozottságnál járnak, de az itteni 3 elektort be lehet írni a 62,9%-kal vezető Trumpnak.
  • Arizona – magyar idő szerint csütörtök késő este, péntek hajnalban lehet meg a követkető nagy frissítés. Jelenleg 86%-os feldolgozottságnál járnak, az állása 50,5-48,1% Biden javára, de Trump egyre jobban közelít a 11 elektorért zajló versenyben.
  • Észak-Karolinában lehet meg az egyik legkésőbb a teljes végeredmény, ugyanis az elnökválasztás napjáig feladott levélszavazatokat egészen november 12-ig várják.
  • Georgiában a helyi tisztségviselők szerint csütörtökön meglehet az összesítés. Itt 16 elektorról döntenek, jelenleg 49,6-49,2% arányban vezet Trump, de a még fel nem dolgozott levélszavazatok nagy része a demokrata bázist jelentő nagyvárosok környékéről érkezik.
  • Nevada – Magyar idő szerint este 6 körülre lehetneg meg az összesítéssel az államban, ami 6 elektori szavazatot ad. Jelenleg 49,3-48,7%-ra vezet Biden, az előnye kevesebb, mint 8000 voks, de a még feldolgozásra váró levélszavazatok nagyobb része demokrata támogatású lehet.
  • Pennsylvania – Péntekre lehet meg az eredmény a 20 elektorról döntő államban, ahol a levélszavazatok kétharmadának kellene Bidenre érkeznie ahhoz, hogy fordítás legyen. Trump stábja már jelezte, hogy kidobatnák a november 3. után beérkező, de addig feladott levélszavazatokat.