Bernie Sanders tökéletesen megjósolta még októberben, hogy Trump csalást kiált majd a levélszavazatok miatt

2020. november 5. – 15:55

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A korábbi demokrata elnökjelölt-aspiráns Bernie Sanders még október 23-án, a talkshow-műsorverzető Jimmy Fallonnak nyilatkozva vázolta fel, mi következhet, ha esetleg egy szoros küzdelem végén vesztésre áll.

Sanders már akkor azt mondta, hogy minden szavazatot meg kell majd számolni, majd gyorsan áttért arra, hogy a megérzése szerint Pennsylvaniában, Michiganben, Wisconsinban, illetve több más államban is rengeteg levélszavazat érkezik majd be, amiket nem dolgozhatnak fel előre, így kulcsfontosságú államokban lesz majd több millió feldolgozatlan szavazat a választás napja után is.

Sanders azzal folytatta, hogy előre látni, hogy főleg a demokraták éltek a levélszavazás lehetőségével, így a korai republikánus vezetések később kerülhetnek veszélybe – Michigan és Wisconsin esetében pont ez történt ugye, Joe Biden az utolsó pillanatokban fordítva húzta be mindkét államot.

„A félelmem, amit remélem, mindenki meghall, az a következő. Könnyen lehet, hogy a választás napján este 10-kor Trump vezet majd Michiganben, Pennsylvaniában és Wisconsinban, és így be is jelenti, hogy ő nyerte az elnökválasztást, köszöni mindenkinek, hogy újra megválasztották. Aztán másnap, vagy két nappal később a levélszavazatok feldolgozása után kiderül, hogy Biden nyerte ezeket az államokat, mire Trump azt fogja mondani, hogy csalás volt az egész, és a levélszavazatokkal nem stimmel valami” – mondta Sanders

via Mashable

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!