A francia külügyminiszter szerint új alapokra kell helyezni az Unió és az USA viszonyát

2020. november 5. – 17:58

Másolás

Vágólapra másolva

„Új transzatlanti viszonyt kell mostantól kiépítenünk, bárki is legyen az új partner” – mondta Jean-Yves Le Drian francia külügyminiszter, aki szerint az Uniónak azzal az amerikai elnökkel és kormánnyal kell majd együtt dolgoznia, akit az amerikai emberek megválasztanak. Azt is kijelentette, hogy a status quóhoz, a régi idők transzatlanti kapcsolatokhoz már nem fognak visszatérni.

„Az elmúlt négy év alapvető változása az, hogy Európa kinyilvánította a szuverenitását. A biztonsági területen, a védelmi politikában, a stratégiai autonómia kérdésben. Európa létrehozott egy védelmi alapot, egy sokkal erősebb védelmi kapcsolatot. Négy év alatt Európa kinyilvánította azon szándékát, hogy saját területén saját európai nagyvállalatokat akar. Jelezte, hogy olyan digitális szabályozást szeretne, amely biztosítja az autonómiáját. Négy év alatt Európa felébredt a naivitásból és elkezdett hatalomként viselkedni” – mondta Le Drian csütörtökön Párizsban.

Franciaország évek óta próbálja európai partnereit meggyőzni az európai szuverenitás fontosságáról a védelmi politika területén, amelytől egyes tagállamok a NATO-ra hivatkozva egyelőre ódzkodnak. Donald Trump amerikai elnökkel az elmúlt négy évben gyakran feszült volt Franciaország viszonya. (MTI)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!