Trump felébredt, és egyből választási csalást kiáltott

2020. november 4. – 16:32

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Donald Trump azzal hagyta ott a republikánus szimpatizánsokat kedden, az amerikai elnökválasztás éjszakáján, hogy kikiáltotta magát győztesnek, holott jó pár államban még nem volt meg akkor a végeredmény, sőt, helyi idő szerint szerda délelőtt sincs még meg 9 államban.

Azóta viszont több államban, így Wisconsinban és Michiganben is folytatódott az előre beérkezett levélszavazatok feldolgozása, ez pedig mindkét államban Joe Biden demokrata elnökjelölt fordításához vezetett – igaz, messze nem végeztek még minden szavazólap feldolgozásával, tehát Biden sem tekinthető győztesnek.

Donald Trump éjszakai sajtótájékoztatójánFotó: Carlos Barria / Reuters
Donald Trump éjszakai sajtótájékoztatójánFotó: Carlos Barria / Reuters

Az eredményeket látva Donald Trump szerdán azzal indította a napját Twitteren, hogy egyből csalást kiáltott:

„Tegnap este még vezettem, helyenként meggyőző fölénnyel több olyan fontos államban, amit demokraták vezettek és irányítottak. Aztán szépen egyesével elkezdett mindenhol eltűnni az előnyöm, miután titokzatos szavazólaphegyek jelentek meg a megszámlált szavazatok között. NAGYON FURCSA, és a közvélemény-kutatók csúnyán mellényúltak”

írta egy bejegyzésben, majd nem sokkal később hozzátette, hogy minden egyes alkalommal, amikor nekilátnak a levélszavazatok feldolgozásához, azok hirtelen, pusztító ugrást jelentenek az eredményben.

Trump a kampány hat hónapja alatt, illetve a választás napján is folyamatosan választási csalásként titulálta az előre feladott levélszavazatok utólagos feldolgozását – ami egyébként teljesen törvényes –, miután végig a levélszavazás ellen hangolta a republikánus tábort.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!