Oregon minden drogot dekriminalizált, Mississippi végleg búcsút mondott a konföderációs zászlónak

2020. november 04. – 13:16

Másolás

Vágólapra másolva

Az elnökválasztással és a kongresszusi választással együtt államonként több helyi ügyben is szavaztak november 3-án az amerikai választópolgárok. Oregon az 50 állam közül elsőként dekriminalizált minden kábítószert, Mississippi pedig lecserélte az állam zászlóját.

Egyre többen támogatják az Egyesült Államokban országszerte a droglegalizációt, ez a november 3-i választások mellé csatolt egyéb szavazólapokon is jól látszik.

Oregonban például a szavazás eredménye alapján dekriminalizáltak mindenfajta kábítószert – így a heroint, kokaint, metamfetamint is – vagyis akit kis mennyiségű droggal kapnak el, az egy 100 dolláros büntetéssel egy elvonóval kiválthatja a börtönbüntetést. A dekriminalizáció viszont nem vonatkozik a terjesztésre és előállításra, ez továbbra is büntetendő marad az államban. Ezzel együtt Oregonban – szintén szavazás útján – zöld lámpát kapott a pszichedelikus gombák terápiás használata is 21 éves kor fölött.

Dél-Dakota az első állam lett, amely ugyanazon szavazáson belül mind az orvosi, mind a rekreációs marihuánafogyasztást engedélyezetté tette. New Jersey-ben és Arizonában 21 éves kör fölött lett legális a marihuánafogyasztás, de engedélyezte a rekreációs fogyasztást Montana és Mississippi is.

Mississippi államban nem ez az egyetlen komolyabb változás, amit megszavaztak: eldőlt, hogy lecserélik az állam zászlóját, amiben szerepelt a konföderációs szimbólum. Ezentúl egy magnóliavirág díszíti majd az állami lobogót.

Floridában eldőlt, hogy 2026-tól 15 dollárra nő a minimális órabér, erről eddig 7 másik államban döntöttek korábban.