Kanye West 2024-ben újra megpróbálja megnyerni az elnökválasztást

2020. november 4. – 14:42

Másolás

Vágólapra másolva

A rapper Kanye West korábban Trumpot támogatta, de aztán úgy döntött, hogy az a legjobb, ha ő maga is elnökjelölt lesz. Nyilván semmi esélye sem volt, főleg, hogy pár határidőt is elmulasztott, így végül csak 12 államban lehetett rá szavazni.

West körülbelül 57 ezer voksot gyűjtött be a 130 millióból. Az egyik éppen a sajátja volt, amit dokumentált is a Twitteren. A rapper azt írta, életében először vett részt elnökválasztáson, és mit ad isten, éppen saját magára szavazhatott. Mivel a szavazólapra nem sikerült felkerülnie, egy üresen hagyott rubrikába kézzel írhatta fel magát. Másokat is erre a módszerre kapacitált, de az eredményből ítélve, nem túl nagy sikerrel.

Felesége, Kim Kardashian is posztolt arról, hogy szavazott, de arról nem írt, hogy a férje kapta a voksát.

West már előre tervez, egy amerikai választási térkép előtt állva következő célként 2024-et jelölte meg.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!