Biden akkor jelenti be a győzelmét, ha megvan a 270 elektori szavazata

2020. november 04. – 19:40

Másolás

Vágólapra másolva

A volt alelnök kampány tanácsadója, Anita Dunn azt mondja, Biden akkor fogja bejelenteni a győzelmét, ha a kampánystáb biztos lesz abban, hogy megvan az ehhez szükséges 270 elektori szavazata. Egy ilyen állításnak nem feltétlenül kellene hírértékűnek lennie. Jelen helyzetben mégis az, hiszen Biden ellenfele már kijelentette, hogy ő nyert. Trump olyan államokban is győzelmet hirdetett már egy fél napja, ahol akkor még alacsony volt a feldolgozottság, és azóta meg is fordult az eredmény.

Anita Dunn egyébként azt mondta, magabiztos abban, hogy ha az összes szavazatot megszámolták, akkor Bidennek meglesz az elnökséghez szükséges legalább 270 elektori szavazata.