Beindult Pennsylvaniában is a feldolgozás, közelít Biden

2020. november 04. – 16:42

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Két százalékot ugorva 78%-nál jár a feldolgozottság a 20 elektort adó államban. Ez az egy százalék pedig egy százalékpontnyi hátrányt ledolgozását jelentette Joe Bidennek, aki már 10 százalékponton belül áll Donald Trumphoz képest, az állás jelenleg 54,2-44,4%, de ahogy látjuk, jelentősen csökkent a különbség a levélszavazatoknak köszönhetően.

Ezt mutatja a leadott szavazatok aránya is, Trump eddigi nagyjából 600 ezer szavazatos előnye 542 ezerre csökkent.

Pennsylvaniában aligha végeznek ma a teljes feldolgozottsággal – ez inkább péntekre várható –, így ha szoros lesz az állás, akár ezen is múlhat és csúszhat a választás végeredménye. Jelenleg még több mint 1 millió szavazólap vár egyébként feldolgozásra.