Elúszhat a demokraták álma a teljes kongresszusi fölényről

2020. november 4. – 13:00

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A demokrata párt megtartotta fölényét a kongresszus alsóházában, vagyis a képviselőházban, a szenátusban viszont megmaradhat a republikánus fölény, miután több induló is Donald Trump elnökjelölthöz hasonlóan a várakozásnál jobban teljesített.

A 100 fős felsőházban eddig 53-47 volt a republikánusok előnye, ez némileg ugyan csökken majd, de még így is fölényben maradhatnak, miután 35 helyen tartottak az elnökválasztással együtt voksolást. A republikánusok visszaszerezték Alabamát, a demokraták Coloradót és Arizonát tudták megszerezni az eddigi álláshoz képest, hat szavazáson pedig még nem hirdettek eredményt, de ezek többségén egyelőre republikánus fölény látszik, ez dönthet a magyar idő szerint szerda délben tapasztalt 47-47-es állásnál – két független, de a demokratákkal szavazó szenátort is számolva.

A 435 tagú képviselőházban viszont még úgy is megmaradhat a demokrata fölény, a republikánusok itt is jobban teljesítettek. A fölényhez egyébként 218 hely kell a kétéves megbízatást töltő képviselők között, ám a levélszavazatok miatt itt sem várható eredmény még szerdán sem. A magyar idő szerint szerda déli állás szerint a demokraták eddig 188, a republikánusok pedig 181 helyet szereztek meg.

A demokrata párt nagyon szeretett volna a felső- és az alsóházban is fölénybe kerülni, mert így még az elnökválasztás elvesztése esetén is aktívan beleszólhatnának a törvényalkotásba, az alsóház, vagyis a képviselőház legfontosabb privilégiuma például, hogy innen indulhatnak a költségvetési törvényjavaslatok, ezért is fontos a többség.

Kövesse velünk a 2020-as amerikai elnökválasztást itt!

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!