A középnyugaton sokáig számolhatnak még

2020. november 04. – 06:45

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az előzetesen sorsdöntőnek tartott Pennsylvaniában 61 százalékon áll a feldolgozottság, és Trump 56,9 százalékkal vezet, míg Biden 41,9 százalékon áll. Azonban a Trumpnak kedvező körzetekből érkeztek már be zömében az eredmények, a nagyvárosokban, például Pittsburghben még alacsony a feldolgozottság. A levélszavazatok miatt is várható volt, hogy sokáig fog tartani a szavazatszámlálás.

A szomszédos Michiganben 57 százalékos feldolgozottságnál Trump 53,9 százalékkal vezet, Biden 44 százalékon áll. A CNN-en azonban arról beszéltek, hogy miért lehet mégis szorosabb az állás később: ezeknek a szavazatoknak a 20 százaléka előzetes szavazat, ami a demokratáknak kedvez, míg az összes szavazatnak végül majd az 55 százaléka ezek közül kerülhet ki.