Csehország határellenőrzéseket vezetett be a bécsi terrortámadás miatt

2020. november 3. – 12:59

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Csehország kedden szúrópróbaszerű ellenőrzéseket vezetett be a cseh–osztrák határátkelőkön, és megszigorította az országban lévő zsidó imahelyek és emlékhelyek védelmét a bécsi terrortámadást követően – írja az MTI.

A cseh intézkedések bevezetését a cseh köztévében jelentette be Tomás Petrícek külügyminiszter, aki szerint a bécsi áldozatok között nincsenek cseh állampolgárok.

„Az ellenőrzéseket már hétfő este elkezdtük. Pontosabb információkat taktikai szempontból nem hozunk nyilvánosságra” – mondta Jirí Matzer, a dél-csehországi rendőrség szóvivője a cseh hírügynökségnek. Matzer szerint a határátkelőkön nyugodt a helyzet, a forgalom a koronavírus-járvány miatt is alacsony.

Vezető cseh politikusok pártállásra való tekintet nélkül egybehangzóan elítélték a hétfői bécsi terrortámadást. Andrej Babiš miniszterelnök még az éjjel a Twitteren megjelent bejegyzésében együttérzését fejezte ki Ausztria lakosságával, és támogatásáról biztosította Sebastian Kurz osztrák kancellárt.

Az olasz külügyminiszter a határok védelmét sürgette

Az illegális bevándorlás konkrét veszélyt jelent, ezért „realistának kell lennünk (...) a határok védelme minden állam kötelessége, valamint joga is” – írta Luigi Di Maio olasz külügyminiszter, az Öt Csillag Mozgalom kormánypárt politikusa kedden a közösségi médiában az MTI szerint. Az olasz diplomácia vezetője szerint az Európai Uniónak emelnie kell a biztonsági fokozatot, és szigorítania kell az európai mecsetek ellenőrzését a mérsékelt muzulmán közösségek együttműködésével.

Giuseppe Conte miniszterelnök hétfő éjjel tett közzé egy német nyelvű üzenetet. Ebben azt mondta: „A közös európai házban nincsen tér a gyűlölet és az erőszak számára.”

Az olaszországi iszlám közösségek imámjainak szövetsége elítélte és gyávának nevezte a támadásokat az MTI szerint.

Ahogy arról korábban a Telex is beszámolt, négy járókelő halt meg hétfőn este Bécs belvárosában, ahol több helyszínen egy vagy több fegyveres kezdett el lövöldözni. Az egyik támadót lelőtték. Az Iszlám Állam szimpatizánsa volt, tavaly került feltételes szabadlábra Ausztriában.

Azt, hogy mit tudunk eddig a bécsi terrortámadásról, ebben a cikkben foglaltuk össze. >>>

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!