A koronavírusosak is gond nélkül szavazhatnak bárhol

2020. november 3. – 18:28

Másolás

Vágólapra másolva

Az igazoltan fertőzöttek sem maradnak ki az elnökválasztásból, ráadásul mindenhol beállhatnak a sorba a szavazóhelyiségek előtt. Az amerikai járványügyi hivatal (CDC) közlése szerint az érkezésükkor értesíteniük kell a szavazóbizottság tagjait, de ha van rajtuk maszk, legalább 1,8 méteres távolságot tartanak maguktól és fertőtlenítik a kezüket, akkor gond nélkül szavazhatnak.

A CDC ugyanakkor felhívja a figyelmet, hogy problémához vezethet a szavazatok leadásakor a túl sok frissen használt kézfertőtlenítő, ezek ugyanis át tudják nedvesíteni a szavazólapot, amely elszakadhat, amikor az elektromos szavazókészülékbe kerülnek, vagy akár el is tömíthetik azokat.

A CDC hozzáteszi, hogy minden szavazóhelyiségben rendelkezésre áll kézfertőtlenítő, ám a biztos szavazás érdekében azt javasolják, hogy a szavazók szárítsák meg a kezüket, mielőtt a szavazólaphoz nyúlnak.

Korábban New Hampshire-ben, illetve a kaliforniai Sacramentóban is volt hasonlóra példa, előbbiben az így átnedvesedett szavazólapok okoztak gondot, míg Sacramentóban a szavazólap lefújásával elmosódott rajta a tinta.

Szinte minden szavazóhelyiségben kötelező egyébként mind a szavazóknak, mind a szavazóbizottság tagjainak a maszkviselés, ahogy a megfelelő távolságtartás is.

Egy arizonai szavazóhelyiség bejárataFotó: Edgard Garrido / Reuters
Egy arizonai szavazóhelyiség bejárataFotó: Edgard Garrido / Reuters
Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!