A Deutsche Bank Trump bukása esetén kifarolna a közös üzletből

2020. november 3. – 19:00

Másolás

Vágólapra másolva

A Deutsche Bank a választások után meg akarja szakítani üzleti kapcsolatait Donald Trumppal, írta a Reuters három vezető banktisztivelőre hivatkozva.

A német banknak a legnagyobb baja Trumppal, hogy hírnevüket sérti az amerikai elnök cégeivel folytatott üzleti kapcsolat. Elizabeth Warren demokrata szenátor pénzmosással is megvádolta a Deutsche Bankot, amitől tájékoztatást kért, hogy milyen kapcsolatban állna a Trump családdal. Az ügyben vizsgálat is indult a kongresszusban.
A Deutsche Bank az évek során több mint két milliárd dollárt hitelezett, jelenleg 340 millió kintlévőségük van, amire Trump két ingatlanjával vállalt kezességet. Tárgyalásokon az is felmerült, hogy másodpiacon értékesítik Trump hiteleit, de túl kockázatosank tartották ezt a tranzakciót, így a német bank maradt a hitelező.

A bankvezetők úgy vélik, ha Trump veszít, akkor könnyebb visszafizetést kérniük. Ha Trump nem tudja teljesíteni a követeléseket, lefoglalhatják a vagyonát.

(via Reuters)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!