Lekerülnek a Walmart polcairól a lőfegyverek a philadelphiai zavargások miatt

2020. október 30. – 14:59

Másolás

Vágólapra másolva

Eltávolítja a lőfegyvereket és a lőszert több ezer boltja polcairól az amerikai Walmart, miután az elmúlt napokban a Philadelphiában dúló zavargások során a tüntetők több boltot is kirámoltak – írja a BBC.

A városban azt követően mérgesedett el a helyzet, hogy a rendőrök a héten agyonlőttek egy fekete férfit, a 27 éves Walter Wallace-t, aki családja szerint zavart mentális állapota miatt nem tette le többszöri felszólítás után sem a kezében tartott kést. Az ügy miatt hétfő óta folyamatosan a tüntetések és a zavargások a városban, ezek pedig annak ellenére sem csillapodtak, hogy az áldozat családja az erőszak beszüntetésére kérte a demonstrálókat, és jogi képviselőjükön keresztül azt is közölték, hogy nem szeretnék, ha gyilkossággal vádolnák meg a Wallace-ot lelövő rendőröket.

„Ahogy az elmúlt években többször, úgy most is úgy döntöttünk, hogy elővigyázatosságból a zavargások miatt a lőfegyvereket és a lőszereket is eltávolítjuk a polcokról, hogy garantáljuk az alkalmazottaink és a vásárlóink biztonságát”

– mondta Kory Lundberg, a cég szóvivője csütörtökön.

A Walmart júniusban hasonlóan döntött a George Floyd halála után kialakult tüntetéshullámok idején is, amikor szintén több boltot kifosztottak. A cég tavaly felhagyott több lőszertípus forgalmazásával is az elmúlt évek lövöldözései miatt – köztük azzal az esettel, amikor egy texasi boltjukban 22 embert lőtt le egy támadó –, félautomata gépkarabélyokat pedig 2015 óta nem lehet venni a boltjaikban.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!