A török kormány eljárást indít a Charlie Hebdo ellen az Erdoğan-karikatúra miatt

2020. október 28. – 14:02

frissítve

A török kormány eljárást indít a Charlie Hebdo ellen az Erdoğan-karikatúra miatt
A Charlie Hebdo Erdoğan-karikatúrával a címlapon egy párizsi újságárusnál, 2020. október 28-án – Fotó: Marc Piasecki / Getty Images

Másolás

Vágólapra másolva

A török kormány „jogi és diplomáciai lépéseket” helyezett kilátásba az ismert francia hecclap, a Charlie Hebdo ellen, miután a 2015-ben szerkesztőségének jelentős részét terrortámadásban elvesztő lap obszcén karikatúrát jelentetett meg Recep Tayyip Erdoğanról – tudósított szerda délelőtt a BBC.

A karikatúra az alsógatyában söröző török elnököt ábrázolja, ahogy fellebbenti egy tradicionális muszlim viseletbe öltözött nő fenekéről a ruhát:

A Charlie Hebdóra jellemző, önparódiába hajló primitív karikatúra (a sem istent, sem embert nem ismerő provokáció logikájáról még a 2015-ös szerkesztőségi mészárlás kapcsán írtam az Indexre) arra a kultúrharcra reagál, ami a diákjainak az elhíresült Mohamed-karikatúrákat megmutató francia tanár lefejezése után robbant ki. Emmanuel Macron Samuel Paty brutális meggyilkolását követően bejelentette, hogy „megvédi Franciaország szekuláris értékrendjét a radikális iszlámmal szemben”, ennek érdekében ígéretet tett a mecsetek és iskolák fokozottabb ellenőrzésére (az akcióterv részleteiről itt olvashat).

Ezt az ígéretet több közel-keleti országban is a hivatalos szintre emelt európai iszlám- és muszlimellenesség megnyilvánulásának minősítették. Az utóbbi években az iszlám önjelölt védelmezőjeként fellépő és – például a christchurchi merénylet után – meredek kijelentésekkel sokkoló Erdoğan például elmeorvosi vizsgálatot javasolt Macronnak, és a francia termékek bojkottjára szólított fel.

A török elnök kijelentéseire válaszul született karikatúrák óriási felháborodást váltottak ki Ankarában, és az ügyészség vizsgálja, hogyan is vehetnének elégtételt a hecclapon. Az elnöki szóvivő szerint

elítéljük a kulturális rasszizmus és gyűlölet keltésére tett gusztustalan kísérletet.

Más vezető török tisztségviselők a nemzetközi közösséget szólították fel egységes kiállásra a Charlie Hebdo ellen, a török kormánypárti szatirikus magazin, a Misvak pedig egy sor, Macront kritizáló, vagyis inkább fenyegető karikatúrát posztolt Twitter-oldalán.

A kultúrharctól több iszlám ország vezetője is óvta az európai vezetőket. Abdel-Fattáh esz-Szíszi egyiptomi elnök a Franciaországban nemrég újraközölt, Mohamed prófétát ábrázoló karikatúrák kapcsán az MTI szerint arra intett, hogy

Határt kell szabni a véleményszabadságnak, ha több mint másfél milliárd embert sértenek meg vele.

És azzal érvelt, hogy a muszlimok alapjoga, hogy „ne gázoljanak bele az érzéseinkbe, és ne tiporják meg az értékeinket”. Szíszihez csatlakozott a szunnita iszlám legfőbb vallási tekintélyének számító al-Azhar egyetem vezetője felhívást intézett a nemzetközi közösséghez: nyilvánítsák bűncselekménnyé az iszlámellenes cselekedeteket.

Haszan Róháni iráni elnök eközben arra figyelmeztette Európát, hogy a próféta sértegetése könnyen erőszakhoz vezethet; egyébként is szerinte „az európaiak sokat köszönhetnek Mohamednek, az emberiség tanítójának”.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!