Ismét megpróbálták a tűzszünetet Hegyi-Karabahban, de csak pár percig tartott

2020. október 17. – 21:55

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Szombat éjféltől ismét megpróbáltak humanitárius tűzszünetet tartani Hegyi-Karabahban, ezt az örmény és azerbajdzsáni külügyminiszter jelentette be. Ám már vasárnap délután arról érkeztek hírek, hogy

mindkét fél megsértethette a megállapodást már annak megkötése után néhány perccel.

Az idejekorán véget érő humanitárius tűzszünet célja hivatalosan az volt, hogy kicseréljék a foglyokat és az elesett katonák holttesteit a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottságának (ICRC) közreműködésével. A két fél már egy hete is hasonló tűzszünetet kötött, de a megállapodást akkor hamar megszegték, és a tűzszünet kudarcáért is egymást hibáztatták.

Kattintson ide a legfrissebb hírekért!

Az MTI közben arról ír, hogy szombaton is többen meghaltak a támadásokban. Hajnalban lövedékek csapódtak be Azerbajdzsán második legnépesebb városában, Gandzsában, ahol több civil meghalt. Ilham Alijev azeri elnök háborús bűncselekménynek minősítette a csapást, és bosszút esküdött.

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter este telefonon beszélt örmény és azeri kollégájával, és nyomatékosan kérte őket, hogy tartsák magukat a tűzszünethez. Emmanuel Macron francia elnök is üdvözölte a lépést, és ő is a megállapodás betartására felszólította fel a szembenálló országokat.

Hegyi-Karabahban és környékén szeptember 27-én kezdődtek újra a harcok. Az azeri-örmény konfliktusól pár napja ebben a cikkben írtunk részletesebben.

A régi sérelem nem is olyan régi – de véres

Az örmények lakta Hegyi-Karabah (örmény nevén Arcah) hivatalosan Azerbajdzsánhoz tartozik, a gyakorlatban azonban az 1994-es tűzszüneti megállapodás óta a nemzetközileg el nem ismert Hegyi-Karabah-i Köztársaságé, amely formálisan különálló, lényegében azonban egy egységet alkot Örményországgal. A 11 ezer négyzetkilométeres területet 150 ezer ember lakja.

A kereszténységet elsőként államvallássá tevő Örményország és a térségben szeldzsukokkal a 11. században megjelenő török népekből kialakuló azerbajdzsániak együttélése lassan ezer éve tart – török, perzsa, orosz birodalmak alatt – Hegyi-Karabah ügye, és általában az örmény-azeri ellentét csak a 20. század elejére kialakuló modern nemzeti öntudattól kezdve vált éles kérdéssé.

1905-1906-ban volt az első etnikai alapú mészárlás, amelynek nagyobb részt örmény áldozatai voltak. 1918-ban viszont – az akkor világszinten is meghatározó olajipara miatt már a cári Oroszországban is soknemzetiségű – Bakuban jött a revans: az első világháborúban széteső Oszmán Birodalom frontjait megjárt örmény erők a formálódó, nem sokkal később egy időre visszahúzódó szovjet hatalom oldalán mészároltak le azerieket. (Nem mellékes, hogy 1915-ben több mint egymillió örményt mészároltak le az Oszmán Birodalomban, márpedig az azerieket török szövetségeseknek tekintették.)

Az oroszországi polgárháború idején a terület brit érdekszféra volt, és a britek is hajlottak arra, hogy Hegyi-Karabah – a tőle nyugatra fekvő, zömmel azeriek lakta síkvidékkel együtt – az 1918-ban létrejött Azerbajdzsán állam része legyen. 1920-ra a szovjetek stabilizálták hatalmukat a térségben, egy évvel később Örményország és Grúzia is a Szovjetunió része lett. A három kaukázusi államot egy közös tagköztársaságba szervezték, amely 1936-ig maradt fenn. Ezután ismét három köztársaság lett belőlük, de Hegyi-Karabah – autonóm területként – ekkor is Azerbajdzsán része maradt, bár az örmény fél többször kérte a terület fennhatóságának átadását.

50 évvel később, a peresztrojka késői időszakában vált ismét forróvá a helyzet. A két ország területén kölcsönösen nagy számú kisebbség élt: Örményországban negyedmillió azeri, Azerbajdzsánban csaknem félmillió örmény – ebből több mint kétszázezer az 1,7 milliós Bakuban. Fegyveres összecsapások, pogromok már 1988-tól voltak, azeriek is hagyták el Örményországot, és Azerbajdzsánban is egyre több támadás érte az örmény közösségeket. Ennek csúcsát 1990 januárjában, legalább kilencven halottal a bakui pogrom jelentette, amely miatt a szovjet hadsereg is bevonult a városba – bár ebben nem annyira az örmények védelme, mint inkább a szovjet hatalom megmentésének kísérlete játszott szerepet. Addigra már csak 35 ezer örmény maradt a városban, ahol ma már semmilyen örmény közösség nincs.

A Szovjetunió megszűnésével függetlenné vált országok a szovjet hadsereg rájuk eső fegyvereivel 1992-től kezdték meg nyílt harcukat Hegyi-Karabahért. A harcból – részben orosz fegyveres támogatással – Örményország került ki győztesen: Hegyi-Karabah-i Köztársaság néven örmény ellenőrzést biztosítottak az egykori autonóm terület és a tőle nyugatra fekvő síkvidék felett – amelyet azeriek és kurdok laktak. Ez a síkvidék ma lényegében lakatlan.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!