Az EU-csúcson rögtön belecsapnak a közepébe, a brexittel kezdenek

2020. október 15. – 12:41

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Csütörtökön délután 3 órakor kezdődik meg az EU-tagországok vezetőinek kétnapos csúcstalálkozója, amin a fő téma a brexit lesz, de szó lesz a klímavédelemről, a koronavírusról is. Ezenkívül nem kizárt, hogy a jogállamiság, illetve Törökország aggasztó külpolitikája is szóba kerül majd Brüsszelben.

A kétnapos csúcs fontosságát mi sem jelzi jobban, hogy míg az EU-s állam és kormányfők átlagosan két-háromhavonta szoktak ülésezni, a mostani csúcstalálkozó már a második lesz két héten belül. Charles Michel, az Európai Tanács elnöke által kiküldött meghívó szerint a politikusok rögtön belecsapnak majd a közepébe, a brexit lesz ugyanis az első téma, ami napirendre kerül.

A britek január 31-én kiléptek az EU-ból, azonban december 31-ig még egy átmeneti időszak vette kezdetét, ami alatt kellene megegyezni a jövőbeli kapcsolatokról, köztük egy szabadkereskedelmi megállapodás megkötéséről. Boris Johnson brit miniszterelnök szeptember elején úgy nyilatkozott, hogy amennyiben nem sikerül október 15-ig megállapodnia az Európai Uniónak és az Egyesült Királyságnak ezekről a részletekről, akkor a britek nem fecsérlik tovább az időt a tárgyalásokra, hanem inkább felkészülnek a no-deal brexitre, és december 31-én megállapodás nélkül fognak távozni.

A kilépésre valamennyire már most is készül a brit kormány, aminek egyszerre kell kezelnie az országban drasztikusan romló koronavírus-helyzetet (szerdán csaknem 20 ezer új fertőzöttet regisztráltak, az aktív fertőzöttek száma félmillió felett van), és tető alá hoznia néhány hét alatt egy brexitmegállapodást.

Ide kattintva olvashatók a Telex legfrissebb hírei.

Szerdán például bejelentették, hogy mobilvécéket terveznek kihelyezni a Dovert az ország belsejével összekötő autóutak mentén a délkelet-angliai Kent megyében, ugyanis akár megállapodással, akár anélkül lépnek ki a britek, a kormány számítása szerint akár 160 kilométeres kamionsorok is kialakulhatnak majd januártól.

Az EU-s országok vezetői az október 1-i csúcstalálkozón.Fotó: Johanna Geron / AFP
Az EU-s országok vezetői az október 1-i csúcstalálkozón.Fotó: Johanna Geron / AFP

Noha Johnson csütörtököt szabta meg szeptember elején határidőnek, szerda este a felek kénytelenek voltak bejelenteni, hogy kevesebb mint 80 nappal az átmeneti időszak vége előtt még mindig nem sikerült dűlőre jutniuk. A brit miniszterelnök szóvivője tegnap este úgy nyilatkozott, hogy

Johnson a csütörtök-pénteki EU-csúcs után fog dönteni, hogy mégis hajlandó-e az Egyesült Királyság folytatni a megrekedt tárgyalásokat.

EU-s diplomáciai források a héten úgy nyilatkoztak, hogy az uniós részről november közepéig is készek lennének folytatni az egyeztetéseket.

Ha nem sikerül megállapodni, az komoly gazdasági visszaeséssel járhat mindkét fél, de leginkább Nagy-Britannia részére. Szélsőséges esetben pedig egy rövid időre még a légiközlekedés is megszűnhet január 1-től az Európai Unió országai és az Egyesült Királyság között. A no-deal brexit pedig akár a skót függetlenségi kérdést is megint előtérbe helyezheti. Az Ipsos MORI legutóbbi felmérése szerint az Egyesült Királyságtól való elszakadás támogatottsága rekordmagas, a skótok 58 százaléka szavazna a függetlenedésre.

A brexit után a klímavédelem lesz a téma csütörtök este Brüsszelben. Az Európai Parlament az előző héten fogadta el az új klímatörvényt, ami alapján az EU 2050-re nettó karbonsemlegessé fog válni, de már 2030-ra el kellene érni az 1990-es szint kibocsátásának 60 százalékos mérséklését. Ahhoz viszont, hogy ez a cél hivatalossá váljon, még az EU-s országok vezetőinek is bele kell egyezniük, és ebben a kérdésben is bőven vannak ellentétek.

Pénteken reggel az EU és Afrika közötti kapcsolatokról, utána pedig „egyéb külpolitikai témákról” lesz majd szó az elnöki meghívó szerint. Noha ez sok mindent takarhat, a legvalószínűbb, hogy Alekszej Navalnij megmérgezése, illetve Törökország egyre aggasztóbb külpolitikája (Görögország, Ciprus és Hegyi-Karabah esetében) lesz a téma. Az sem kizárt, hogy a jogállamiság kérdése is szóba kerül majd (legalábbis örülne neki az Európai Parlament), ám ez nem szerepel a hivatalos programban.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!