A csütörtöki EU-csúcs után dönt Boris Johnson a brexit utáni következő lépésekről

2020. október 15. – 05:54

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A csütörtöki EU-csúcs után dönt Nagy-Britannia azokról a lépésekről, amelyek meghatározzák az Egyesült Királyság és az Európai Unió brexit után kapcsolatát, közölte Boris Johnson brit miniszterelnök az EU vezetőivel az MTI szerint. Johnson szóvivője szerint a miniszterelnök csalódott, amiért az elmúlt két hétben nem sikerült jelentősebb haladást elérniük az ügyben.

Az Egyesült Királyság január 31-én lépett ki az unióból, ezután kezdődött meg a 11 hónapos átmeneti időszak, amelynek az a célja, hogy időt adjon a megállapodásra a kétoldalú kapcsolatrendszer kialakításához. Ez az időszak december 31-én jár le, és az elsőként átfogó szabadkereskedelmi megállapodást szeretnének elérni az EU-val. A csütörtöki EU-csúcs után döntenek majd Johnsonék arról, hogyan vázolják fel a következő lépéseiket.

Fotó: AFP

A legutolsó kétoldalú tárgyalássorozat eredmény nélkül ért véget október elején, és nem is jelentették be a következő fordulót az egyeztetésekről. Johnson Emmanuel Macron francia elnöknek és Angela Merkel német kancellárnak is jelezte, hogy megállapodásra törekednek, legfőképpen a halászat szabályozásában és az egyenlő versenyfeltételek ügyében.

Johnson szeptemberben közölte, hogy az október 15-i EU-csúcsot tekinti határidőnek – ha ez nem sikerül, akkor kevés esélyt lát arra, hogy létrejön a szabadkereskedelmi egyezmény a britek és az EU között.

Már egy éve van Telex! 🎉

Ez azt is jelenti, hogy sok támogatónk regisztrációja lejárt. Ha e-mail-címed megadásával kéred, megnézzük, hogy tartozik-e regisztráció az e-mail-címedhez, és ha igen, milyen támogatási adatokkal.

A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!
A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!