Szijjártó szerint érdekeltek vagyunk a kommunikáció fenntartásában Belarusszal

2020. október 6. – 19:13

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Szerinte őszintén tudnak beszélgetni belarusz kollégájával.

Szijjártó Péter külügyminiszter a Facebook-oldalán számolt be arról, hogy kedden telefonon egyeztetett belarusz kollégájával, Vladimir Makeijel.

„Vladimir Makei belorusz kollégám keresett. Kifejezetten jó személyes viszonyt ápolunk, kölcsönösen tiszteljük egymást, ezért tudunk őszintén beszélni. Elmondta, hogy látja ő hazája belpolitikai helyzetét. Én pedig elmondtam neki, hogy mi érdekeltek vagyunk a kommunikáció fenntartásában. Belarusz részese az Európai Unió Keleti Partnerség programjának, és nem tehetünk úgy, mintha nem lenne geopolitikai aspektusa az ott zajló eseményeknek. ”

– olvasható a posztban. Szijjártó szerint fontos lenne, hogy létrejöjjön a széles körű társadalmi párbeszéd Belaruszban, mert csak ez eredményezhet az ottani alkotmányos keretek közt létrejövő megoldást.

Az országban az elcsalt választások után tömegtüntetések kezdődtek Alekszandr Lukasenko ellen, aki huszonhat éve van hatalmon. Ezek a tüntetések a rendfenntartók brutális fellépése után sem ültek el, és visszafordíthatatlannak tűnő változások indultak el a társadalomban. Helyszíni riportunkat itt olvashatja.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!