Minőségi Újságírás Díjat nyert Weiler Vilmos, a Telex újságírója

2026. első negyedévének legkiemelkedőbb újságírói teljesítményét ismeri el a szerdán átadott Minőségi Újságírás Díj, amelynek fődíját Weiler Vilmosnak, a Telex újságírójának ítélte meg a zsűri. A Médiafórum díjkiosztóján Vorák Anita, a Telex szerkesztője és újságírója különdíjban részesült – közölte az alapítvány csütörtökön.
Weiler Vilmos, a Belföld rovat munkatársa a „Szóltak, hogy Viktor levette a védelmet a gyárról” – olyan durván mérgezett a gödi Samsung, hogy Rogán rájuk küldte a titkosszolgálatot című, februárban megjelent nagy hatású cikkével érdemelte ki a fődíjat.
„A cikk azt meséli el, hogy a gödi Samsung akkumulátorgyár hogyan nem tartott be bizonyos környezetvédelmi előírásokat, amelyek elsősorban, de nem csak a gyár belső tereinek, illetve az ott dolgozók egészségének a védelmét voltak hivatottak szolgálni” – írta a zsűri, amely szerint a cikket kivételessé teszi „az előzmények és a következmények, a gazdasági és politikai kontextus eddig nem látott mélységű feltárása.”
A cikk tartalmi igényessége mellett a zsűri szintén figyelemreméltónak értékelte a szöveg stílusát, olvashatóságát. „Az írás erényei közé tartozik az átlátható és izgalmas előadásmód is, a könnyű olvashatóság, hogy ne mondjam a szórakoztató elem – igen, mi mostanában így szórakozunk Magyarországon. Szoros versenyben lett a cikk az elmúlt negyed év legjobbja, és a szempontjaink közé tartozott a társadalmi hatása is, az elementáris, egy közvélemény-kutatásban is kimutatott közfelháborodás, amit a választási kampány kellős közepén kiváltott” – írta a zsűri a díjazott cikkről.

Vorák Anita, a Belföld rovat szerkesztője a kampányhajrában, március végén publikálta A miniszteri biztos, a birkózó, a drogkutató és a modell katona – azonosítottuk, kiket állítottak rá az ellentüntetőkre Orbán országjárásán című cikkét, amelyet a zsűri most különdíjban részesített.
Különdíjat kapott még Bozzay Balázs (Partizán) a Kristály pusztít a magára hagyott városban című riportfilmjére, Buczó Csanád, Tímár Áron, Tompos Ádám és a DE! Akcióközösség A szavazat ára című filmre, valamint Kolozsi Ádám és Bankó Gábor (444) az Evakuálás a halálzónából című cikkre.