TGM-könyvbemutató a Telex 4. szülinapján: Kolozsvári esszék

2024. augusztus 13. – 12:00

TGM-könyvbemutató a Telex 4. szülinapján: Kolozsvári esszék

Másolás

Vágólapra másolva

A Telex erdélyi testvérlapja, a Transtelex 2024 júniusában jelentkezett azzal a különleges kötettel, amelyet a Kijárat Kiadóval együttműködésben, Tamás Gáspár Miklós családjával közösen álmodtak meg, és amelynek létrejöttéhez a lap olvasói és TGM rajongói anyagi támogatásukkal is hozzájárultak.

A Kolozsvári esszékben egy közösség, egy város, egy korszak szelleme rajzolódik ki, egy olyan Kolozsváré, amelyet Tamás Gáspár Miklós már Budapestről nézve „rajzolt meg” a folyóiratokban és napilapokban megjelent írásain keresztül. Ezeket az esszéket gyűjti csokorba a kötet, amelynek megjelentetése Tamás Gáspár Miklós nyilvánosan kifejezett vágya volt, és a címet is ő maga adta.

Egy 2021-es interjúban erről így beszélt: „Engem világéletemben cenzúra sújtott. Az első könyvemnek, A teória esélyeinek (Bukarest/Kolozsvár: Kriterion, 1975) eredetileg az volt a címe, hogy Kolozsvári esszék. Most bosszúból evvel a címmel fogok kiadni egy könyvet. Emlegettétek a portrékat, hát most itt az ideje, hogy belőlük ilyen című gyűjteményt jelentessek meg. Akkor azt mondták, hogy ez a cím nem mehet. És kivették a felét. Azóta pedig…”

TGM halála után a család úgy döntött, hogy a Kolozsvári esszék kiadását a Transtelexre és a Kijárat Kiadóra bízza, a kötet szerkesztésére Balázs Imre Józsefet kérték fel.

A Kolozsvári esszék budapesti könyvbemutatója szeptember 1-jén délután 3 órától lesz a Telex 4. születésnapi rendezvényén, a Dürer Kertben, ahol a kötetről beszélget:

  • Balla Zsófia, költő,
  • Sipos Balázs, a TGM-életműsorozat szerkesztője,
  • Szilágyi-Gál Mihály, filozófus,
  • Szőcs Petra, költő, filmrendező.

A beszélgetést Vig Emese, a Transtelex vezető szerkesztője moderálja. A rendezvény Facebook-eseménye itt található.

A kötet a helyszínen kapható lesz a Telex Shop standjánál, megvásárlásával a Transtelex működését támogatjátok!

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!