Több ezren támogatták legalább egy percre a Telexet! Köszönjük!

2022. november 30. – 11:34

Több ezren támogatták legalább egy percre a Telexet! Köszönjük!

Másolás

Vágólapra másolva

Októberben indult az a kampányunk, amelyben bemutattuk, hogy miért drága egy, a legnagyobbak között szereplő napi online híroldal működtetése, hogy miért drága egy fejlődő és rengeteg tervet megvalósító szerkesztőség fenntartása: hogy miért épp 2400 forintba kerül a Telex egypercnyi működése. Nagyon sokan megértették ezt, és sok-sok percünket támogatva küldtek, küldenek pénzt.

A kampányunk októberi kezdete óta ugyanis az eddigi több tízezres támogatói közösségünkhöz több ezer új támogató csatlakozott, összesen több mint tízezer percet, vagyis a Telex nagyjából egyhétnyi működését megfinanszírozva. Köszönjük!

Különösen nagy öröm, hogy felhívásunkra közel ezren döntöttek úgy, hogy havonta, rendszeres támogatással is segíteni kezdik a munkánkat, így havi egy nappal nőtt azoknak a napoknak a száma, amikor tisztán az olvasóktól származó bevételekre tudunk támaszkodni.

Az ország legnagyobb közösségi újságjaként hosszú távú célunk továbbra is az, hogy a reklámbevételek mellett minél inkább olvasói támogatásból működjünk, és a hónap minden egyes percére jusson támogatónk.

Ha tudja, támogassa havi rendszerességgel a munkánkat!

Csak ezzel a háttérrel, csak az önök támogatásával tudunk fennmaradni és napról napra, percről percre egyre jobban fejlődni, és ez biztosítja, hogy 2,7 millió olvasóhoz jussunk el havonta.

Aki péntek éjfélig legalább a Telex egypercnyi működéséhez szükséges 2400 forinttal támogat, és hozzájárul, a keresztneve még megjelenik a címlapi felső csíkban. Az ezután fizető támogatóinknak pedig a támogatásoldalon lévő felső csíkban jelenik majd meg az utónevük.

Így aztán továbbra is nyilvános lesz: nem más, Ön áll a Telex mögött – minden percben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!