Orosz anyanyelvűek, magyarul tanulnak: ukrán menekültek várják a háború végét Románia szívében

2022. április 12. – 18:19

Orosz anyanyelvűek, magyarul tanulnak: ukrán menekültek várják a háború végét Románia szívében
Elena és kislánya Odesszából – Fotó: Bakk-Dávid Tímea/Transtelex

Másolás

Vágólapra másolva

Odesszából, Kjevből és Herszonból érkezett 16 nő és gyerek Kézdivásárhelyre: a székelyföldi kisváros nyugalma és vendégszeretete jelenleg segít nekik visszatalálni a normalitáshoz, de azt remélik, hamarosan hazatérhetnek Ukrajnába.

Pár perccel korábban érkezem a szállóhoz, fölmegyek, a recepciónál egy telefonszám, de amúgyis a lakók üzenték, hogy 3-ra mehetek. A lépcsőfordulóban rollerek és egy rózsaszín gyerekbicikli. Végigsétálok a folyosón, az egyik szobából hallatszik, ahogyan odabent ismeretlen nyelven énekel egy kislány. Valami édes, távoli és szívszorító dallamot. Olyan, mint az új Pink Floyd-dal. Nem akarnám kopogással megzavarni, téblábolok, levetem a kabátom, a telefonos fordítóprogramot bütykölöm, és mérgelődöm, hogy végül nem hoztam semmit a gyerekeknek, mert a közeli boltban nem lehetett kártyával fizetni. Átmegyek a folyosó túlsó felére, az egyik szobából beszélgetés hangja szűrődik ki.

Fiatal, huszonéves nő nyit ajtót, az angol szavakra mosolyog és mond valamit, majd int, hogy kövessem. Elenához vezet, ő az, akinek a kislánya énekelt a szobában. Otthon, Odesszában egy laboratóriumi és egészségügyi felszereléseket forgalmazó cég raktármenedzsmentjével foglalkozott, ő tud legjobban angolul a felnőttek közt, így ő lett a kis csoport angol tolmácsa. Azonnal kiderül az is, hogy bár én angol-ukrán hangfordításra készültem a telefonnal,

itt mindenki orosz anyanyelvű, és van, aki nem is tud ukránul.

A sportszállót Kézdivásárhely Polgármesteri Hivatalának sportirodája működteti. 48 személy elszállásolására alkalmas, összesen 17 – kétágyas, háromágyas és négyágyas – szobája van, ebből 15 rendelkezik saját fürdőszobával.

A kézdivásárhelyi sportszálló a sportpálya, sportcsarnok és műjégpálya közvetlen közelében található – Fotó: Bakk-Dávid Tímea/Transtelex
A kézdivásárhelyi sportszálló a sportpálya, sportcsarnok és műjégpálya közvetlen közelében található – Fotó: Bakk-Dávid Tímea/Transtelex

Eredetileg sportolóknak és turistáknak alakították ki, az épületben, az emeleten 40 személyes társalgó van. Itt ülünk le a szállón lakó felnőttek egy részével beszélgetni, de egyfajta közösségi térként is funkcionál: a helyiek adományai, többek között társasjátékok vannak felhalmozva az egyik sarokban, és itt vesznek részt az általuk igényelt magyarórákon is az ukrajnaiak.

Elég gyorsan kiderül, hogy a fordítóprogramot inkább akkor érdemes használni, ha egy-egy szót akarunk pontosan lefordítani. Elena segítőkészen közvetíteni társai mondandóját. Mégis, a háborúról, tapasztalataikról, érzéseikről inkább mindenki az anyanyelvén, oroszul mesélne – ő is.

Vasárnap egyébként 13-ról 16-ra nőtt a szállón lakó ukrajnaiak száma (érdekesség: valamiért a bevándorlásügyi felügyelőség 17 személyről tud). Az utólag érkezettek Herszonból menekültek: egy orvosnő az idős édesanyjával és fiával. Az orvosnő – ő is Elena – veti föl, hogy ő leírná nekem családja menekülésének történetét oroszul, mert frissek az élményei, és meg akarja osztani velünk is, amiken keresztülmentek.

Herszon körül van zárva az orosz csapatok által, nincs humanitárius folyosó, úttalan utakon, lopva sikerült élve kikerülniük a háború poklából. Megegyezünk a többiekkel is, hogy a napokban, aki akarja, leírja a történetét. Csak a kijevi Natasa, aki szintén kisfiával menekült, rázza a fejét könnyes szemmel. (A nyolc felnőtt nő között egyébként hármuk keresztneve Natalia, azaz Natasa, és ketten viselik az Elena nevet.)

Az odesszaiak március 7-én lépték át az ukrán-román határt, a négy család három autóval menekült el még mondhatni idejében a háború elől. Akkor már Odesszában is állandóan légiriadók voltak,

nem lehetett aludni a szirénáktól.

Elena, Irina és a fiatal Natasa kiskorú gyermekeikkel vágtak neki az útnak, a másik, idősebb Natasa – aki szintén orvos – pedig felnőtt lányával, Olhával és a fiával. Nehezen jutottak át a határon, nagy volt a forgalom, a határ előtt vesztegeltek két napot, autóban aludtak, hideg volt – néhány szűkszavú tőmondatuk megeleveníti a híradókban látott képeket a menekülthullámról, kétségbeesett, fáradt és rémült anyákkal és gyermekekkel.

Ők szerencsések, hiszen sikerült autóval átjutni, és már 5 hete Romániában vannak. Két hetet Hargitafürdőn töltöttek, onnan jöttek át Kézdivásárhelyre.

Elena és Irina munkatársak voltak a laboratóriumi felszereléseket szállító cégnél, és mindkettejük férje hivatásos ukrán katona. Krím-félszigetiek, szüleik – a nagyszülők – még mindig Szevasztopolban élnek, nekik családjukkal viszont a félsziget 2014-es elfoglalásakor távozniuk kellett, akkor költöztek Odesszába.

A fiatal Natasa háztartásbeli, férje hajón dolgozik, most valahol a világ másik felén. A Kijevi Natasa szintén főállású háziasszony volt a háború előtt. Mindannyian napi kapcsolatban vannak az otthon maradottakkal.

A felnőttek minden reggel összegyűlnek és megbeszélik a legfrissebb híreket a háborúról.

„A gyermekeket próbáljuk óvni, nem mesélünk nekik a harcokról. Mi egymás között beszélgetünk.”

Magyartanulás – Fotó: Bakk-Dávid Tímea/Transtelex
Magyartanulás – Fotó: Bakk-Dávid Tímea/Transtelex

Elenáéknak munkatársai is voltak Bucsában, szerencsére – legalábbis úgy értesült – el tudtak onnan időben menekülni.

A 25 éves Olha doktorandusz Odesszában, élelmiszermérnökit végzett, és egy hasonló profilú laboratóriumban dolgozott – most a krumplitermesztéséről híres Kézdivásárhelyen egy raktárban krumplit csomagol és címkéz. Szereti, és lefoglalja a munka, alapszinten angolul próbál kommunikálni munkatársaival, de leginkább mutogatással – nevet. Sok szót tud már magyarul és románul is, telefonnal fordítanak, ha szükséges.

Olhának hiányoznak a barátai, sok, a baráti társaságához tartozó fiatal fiú teljesít most katonai szolgálatot vagy önkénteskedik. Aki harci egységben van, azzal csak félmondatokban, sms-ben kommunikálnak, és csak annyit, hogy „jól vagyok, élek”. Gyakorlatilag hadititoknak számít mind a katonák holléte, mind családtagjaiké, és biztonságosan kommunikálni csak sms-ben lehet, mert előfordult, hogy az orosz hírszerzés családtagok nevében küldött üzeneteket ukrán katonáknak.

Olha felháborodottan mutat egy videót, amit egy odesszai ismerőse küldött: a fiatal családapa tavaly ősszel vásárolt egy szépen felújított és berendezett lakást, a háború kitörése után a feleségét és a gyerekeket kimenekítette, ő pedig nemrég visszatért, és végigvideózta, mit tettek az orosz katonák a lakással.

„Amit nem tudtak lebombázni, azt összetörték”,

mutatja Olha. Gyakorlatilag szétverték a teljes berendezést, gyerekszobát sem kímélve, a falra egy hatalmas V betűt fújtak, és a szoba egyik sarkában otthagytak pár doboznyi orosz katonai ellátmányt (igazán ezt tekintik bizonyítéknak, hogy orosz katonák lehettek a tettesek). Olha szerint az orosz katonák a Z mellett a V-t is használják katonai jelölésre.

Herszonban, az oroszok által megszállt 300 ezres városban a bombázások elől egy templomba menekültek a gondjaikra bízott gyermekotthonos gyerekekkel – meséli az orvosnő Elena. Az oroszok nem engedték távozni a gyerekeket, nem lehetett őket kimenekíteni, legalábbis nem Ukrajna más részére, hanem csak Oroszországba – tette hozzá könnyes szemmel.

Az odesszai orvosnő, Natasa neonatológus, koraszülöttekkel dolgozott; amikor bombariadó volt, az anyákat és babákat a pincébe vitték. A kórházukat szerencsére nem érte találat, most is áll, de már csak pár kisbabát látnak el az ottmaradt orvosok. A városból a legtöbb terhes nő már elmenekült.

„Nem értjük, miért támadta meg Oroszország Ukrajnát. Jó életünk volt, nem volt semmi gond vagy konfliktus az ukránul vagy oroszul beszélők között, én például – lévén Krím-félszigeti – nem is tudok jól ukránul, és általánosan Dél-Ukrajnában az emberek nagy többségének az anyanyelve az orosz”

– mondja Elena. Háború Európa közepén, és ilyen háború, ahol nőket és gyermekeket gyilkolnak?! – teszi hozzá Olha, könnyekkel a szemében. Fiatal Natasa megtörli a szemét: mindjárt jönnek az iskolás gyerekek is a kezdődő magyarórára, köztük az ő fia is. Úgyhogy be is fejezzük a háború témáját.

Nagyon fontos számukra a napi rutin, hogy mindenkinek van dolga, feladata,

mindig van program, délutánig iskola, óvoda, utána sporttevékenységek, a heti 2-3 magyaróra, a rendezvények.

Fotó: Kelemen Gábor/Zöld Nap Egyesület
Fotó: Kelemen Gábor/Zöld Nap Egyesület

A szállóban a konyhán főznek közösen, bevásárolnak; reggel kezdődik a gyerekeknek az óvoda, iskola. Két ovis gyerek is van a kis közösségben: anyáik mesélik, hogy egyre több magyar szót hoznak haza a kézdivásárhelyi óvodából.

Az iskolás korú gyerekeknek online oktatás van, Zoomon tartják az órákat Ukrajnából, naponta vannak házi feladatok, amiben az anyáknak segíteniük kell – meséli Elena, hozzátéve: a kislányát is azért hallhattam énekelni, mert éppen Zoom-os online énekórája volt az odesszai tanárral és a szanaszét szóródott osztálytársakkal. Igen, számunkra talán hihetetlen módon, de jól működik az ukrajnai online oktatás: Odesszában és Kijevben is a tanár megtartja az órát, vannak gyerekek, akik családjukkal még mindig ott vannak és úgy kapcsolódnak be online, az osztály fele pedig a világ minden tájáról, ahová családjával menekült.

Adomány társasjátékok a szállón – Fotó: Bakk-Dávid Tímea/Transtelex Adomány társasjátékok a szállón – Fotó: Bakk-Dávid Tímea/Transtelex
Adomány társasjátékok a szállón – Fotó: Bakk-Dávid Tímea/Transtelex

Elenáék kiemelik: nagyon kedvesek és barátságosak itt az emberek. Sokan segítettek nekik, a Vöröskereszt, a Zöld Nap Egyesület, a Wegener Pro Sanitate alapítvány is támogatta őket, élelmet, tisztítószereket, a gyerekeknek íróasztalokat, székeket, tanszereket adtak, most éppen nincs szükségük kimondottan semmire.

Nagyon tetszik nekik, a több százezres vagy milliós nagyvárosokból érkezőknek, hogy Kézdi ilyen kis nyugodt város, ahol nincs nagy forgalom. Odesszához képest tejesen más az éghajlat, ott a tengerparton éltek, és csak nyaranta mentek az ukrajnai Kárpátokba, „na most itt vagyunk a hegyek, erdők között, és nagyon tetszik” – mutatja Olha a telefonján a fotókat. Voltak már kirándulni is a környéken, például a Kézdiszentlélek fölötti Perkőn, a Szent István kápolnánál.

A magyarórákat az ukrán menekültek kérték,

erősíti meg a Zöld Nap Egyesület elnöke, Ráduly Attila. Három hete, amikor megérkezett Kézdire az első csoport, a környezetvédelmi civil szervezet egyből bekapcsolódott önkénteseivel a segítségnyújtásba. Mintegy hat állandó önkéntessel és a Sportiroda alkalmazottaival napi szinten kapcsolatban vannak a szállón lévő családokkal: fociznak, asztaliteniszeznek velük, elviszik őket korcsolyázni, és bevonják őket rendszeres programjaikba is. Mindig megkérdezik tőlük, mire van szükség, és azt megpróbálják beszerezni: így került adományba bicikli, roller és minden más is.

Magyaróra – Fotó: Bakk-Dávid Tímea/Transtelex
Magyaróra – Fotó: Bakk-Dávid Tímea/Transtelex

Az ukrajnaiak érkezése a kézdivásárhelyi társasági életre is pezsdítően hat, április 6-án az örmény nemzeti esten hét nyelven, magyarul, románul, törökül, örményül, ukránul, oroszul és grúzul beszélők voltak jelen. Amúgy mindenkinek kapóra jött, hogy jelenleg éppen három örmény fiatal önkénteskedik a Zöld Nap Egyesületnél Kézdivásárhelyen, mert ők jól beszélnek oroszul és angolul is, így tudnak tolmácsolni az orosz anyanyelvű ukrán menekülteknek.

A magyarórát Ráduly tartja, és Nane Sahakyan, az egyik örmény önkéntes fordít oroszra azoknak, akik nem tudnak angolul. Mivel éppen nincs nála kulcs a raktárhoz, ahol a whiteboard van, a szintén a szállón lakó Petek Taykan, a török önkéntes gyorsan beüzemeli a laptopját és egy kivetítőt, hogy gördülékeny legyen a nyelvóra. Mindenki lelkiismeretesen előveszi a füzetét, anyák és gyerekek egyaránt, leírják és ismétlik a számukra fura hangzású szavakat. Egy beregszászi ukrán nő is jár az órára, remek magyar kiejtése van. Ők – egy háromtagú család – ismerősökhöz érkeztek, egy magánlakásban vannak megszállva Kézdin.

A Zöld Nap a Heal the earth, reloaded edition című projektje keretében öt külföldi önkéntest fogadott az Európai Szolidaritási Testület (European Solidarity Coprs – ESC), korábbi nevén Európai Önkéntes Szolgálat (European Voluntary Service – EVS) Erasmus+ programja révén. Egyikük már hazautazott, jelenleg négyen vannak Kézdin.

Ráduly Attila elmeséli, mióta kiderült a különböző hatóságok számára, hogy örmény önkénteseik oroszul szót tudnak érteni az ukrajnaiakkal, gyakran hívják őket az átutazó ukrajnaiaknak is segíteni. Ők úgy tapasztalták, nagyon sokan utaznak át az Erdély és Moldva közti egyik legfontosabb közlekedési útvonal mentén fekvő városon. Legutóbb egy nyolcfős átutazó csoport kötött ki Ozsdolán, ahol a helyi rendőrségen kértek segítséget szálláskeresés kapcsán. Olyan is volt, hogy üldögéltek egy helyi vendéglőben, és a betérő ukránokat már egyből hozzájuk irányították.

Ukrán kisfiú és székely kislány asztaliteniszezik a sportcsarnokban – Fotó: Davit Mamulyan/Zöld Nap Egyesület
Ukrán kisfiú és székely kislány asztaliteniszezik a sportcsarnokban – Fotó: Davit Mamulyan/Zöld Nap Egyesület

A civil szervezet vezetője leszögezi, szívesen segítenek, amiben tudnak, ám úgy látja, még sok a fehér folt és joghézag az elvileg a kormány által támogatott menekültellátásban, példaként az egészségügyi és gyógyszerellátást említve: ha kell egy doboz köhögéscsillapító vagy orvosi vizsgálatra van szükség, még mindig nem igazán tiszta, hogy ki az, akinek ebben kompetenciája van segíteni; ugyanakkor a kommunikáció terén is hiányolja a világos elképzeléseket, protokollokat a hatóságok részéről, mert egy külföldi önkéntestől, aki történetesen egy környezetvédelmi projektre jött ide dolgozni, nem várható el míg a világ, hogy állandóan rendelkezésre álljon orosz tolmácsként.

A kézdivásárhelyi polgármesteri hivatal részéről a sportszálló hivatalos menekültfogadó szálláshelyként van regisztrálva, ezért gyakran irányítanak ide átutazókat is. A román kormány által biztosított lakás- és ellátási támogatást a polgármesteri hivatal igényli utólag vissza a Kovászna Megyei Sürgősségi Helyzetek Felügyelőségétől (ISU Covasna) az elszállásolt/ellátott személyek száma alapján. Mivel az ellátásra járó napi 20 lejből csak egy ebéd telne ki, az ukrajnai menekültekkel az a megegyezés, hogy néhány naponta a keretösszegbe inkadrálódva az alapanyagokat bevásárolják, és abból főznek maguknak. Ezen kívül a polgármesteri hivatal közvetítésével, a tanfelügyelőség bevonásával íratták be a két óvodás korú kisgyereket Kézdivásárhelyen óvodába – tudtuk meg.

„Amikor megérkeztünk Kézdivásárhelyre, azt mondtuk magunknak, áprilisban hazamegyünk. Most abban reménykedünk, hátha májusban vége lesz a háborúnak”

– sóhajt Elena. Addig is támogatják egymást. „Nem akarunk a háborúval foglalkozni állandóan, a gyerekeknek a normalitás visszaállására van szükségük, és nekünk is. Nincs szükségünk pszichológusra. Ami nyomaszt, azt egymás között megbeszéljük.”

Támogasd a Telexet! Nekünk itt a Telexnél a szabad sajtó azt jelenti, hogy politikusok, oligarchák nem befolyásolhatják azt, miről írunk, miről nem, kivel dolgozunk, vagy kivel nem. A szabad sajtó nekünk kritikusságot, korrektséget, kíváncsiságot jelent. Hogy a közérdekű sztorikról beszámolunk, hogy mindig oda megyünk, ahol a dolgok történnek.

Nem egyszerű a munkánk, van, hogy falakba ütközünk: nem válaszolnak a megkereséseinkre, kordonokkal zárnak el, hogy ne tehessünk fel kérdéseket. Ha szeretnéd, hogy ennek ellenére is kitartóan kérdéseket tegyünk fel, hogy megmutathassuk a lehető legtöbbféle álláspontot, a legtöbb tényt és bizonyítékot, támogasd a munkánkat!
Támogatom