Engedélyezték a világ első inhalációs koronavírus elleni vakcináját

2022. szeptember 6. – 08:26

Másolás

Vágólapra másolva

Engedélyezték a világ első inhalációs koronavírus elleni vakcináját Kínában – jelentette be a vakcina gyártója, a CanSino Biologics, írja a Fortune.

A Convidecia Air nevű vakcina úgy működik, hogy a vakcina folyékony formáját egy porlasztógép aeroszollá alakítja át, amit ezután szájon keresztül lehet belélegezni. A tű nélküli vakcina „hatékonyan képes átfogó immunvédelmet kiváltani a SARS-CoV-2 ellen egyetlen belégzés után” – nyilatkozta a gyártó.

Úgy tűnik, a tudomány is alátámasztja a CanSino állításait. Júliusban kínai tudósok egy nyomtatás előtt álló tanulmányt tettek közzé, amely azt mutatta, hogy azok az emberek, akik a kínai Sinovac gyártó két adag (inaktivált víruson alapuló) oltása után egy emlékeztető adagot kaptak a CanSino inhalációs vakcinájából, több antitestet termeltek, mint azok, akik három Sinovac-oltást kaptak. Négy héttel az inhalációs emlékeztető oltás beadása után az emberek 92,5 százalékánál alakultak ki semlegesítő antitestek a koronavírus omikron variánsával szemben.

Az ugyanakkor még nem világos, hogy a CanSino inhalálós vakcináját milyen széles körben fogják forgalmazni, vagy hogy az új oltások mennyire bizonyulnak hasznosnak Kína koronavírus elleni küzdelmében. Kínában ugyanis már több mint 3,4 milliárd adag oltást adtak be, így a lakosság 89,7 százaléka már legalább két oltást kapott. Összehasonlításképpen: az Egyesült Államokban ez az arány még mindig csak 66,8 százalék.

A sikeres oltási kampány, valamint a növekvő társadalmi elégedetlenkedés és gazdasági nyomás ellenére a kínai kormány nem tért el a szigorú Covid-politikától, és továbbra is zárlatokat, határkorlátozásokat és tömeges tesztelési intézkedéseket alkalmaznak a vírus felbukkanása esetén. Például a 21 millió lakosú közép-kínai Csengtuban múlt csütörtök óta az egész városra kiterjedő otthonmaradási tilalmat vezettek be a koronavírus-járvány helyi fellángolása miatt.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!