A szigorúbb lépések elkerülésére maszkviselést és oltást javasol Európának a WHO regionális igazgatója

2022. július 20. – 06:02

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az európai államoknak fel kell gyorsítaniuk a vakcinák beadását és vissza kell állítaniuk a maszkviselést, hogy le tudják küzdeni a koronavírus omikron variánsa által kiváltott szövődmények megugrását, és ezzel elkerüljék a szigorúbb intézkedéseket az év későbbi részében – mondta kedden a Reutersnek Hans Kluge, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) európai regionális igazgatója.

Kluge arra hívta fel a figyelmet, hogy az országoknak már most intézkedéseket kell tenniük ahhoz, hogy ősszel és télen elkerüljék az egészségügyi rendszerek túlterhelését, mivel láthatóan gyorsan terjed az omikron alváltozat és annak különösen fertőző BA.5 alvariánsa.

Hans Kluge, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) európai regionális igazgatója a leuveni egyetemen 2022. május 12-én – Fotó: James Arthur Gekiere / AFP
Hans Kluge, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) európai regionális igazgatója a leuveni egyetemen 2022. május 12-én – Fotó: James Arthur Gekiere / AFP

A múlt héten közel 3 millió új fertőzést jelentettek Európában, ami a globálisan regisztrált új esetek közel felét teszi ki. A kórházi kezelések száma ugyanebben az időszakban megduplázódott, és hetente közel 3000 ember hal meg a betegségben – mondta Kluge.

A szakember arra figyelmeztetett, hogy az esetszámok növekedése közben a társadalmak szinte ugyanúgy működnek mint eddig. Kluge szerint ezért szükség van olyan intézkedésekre, amelyek lassítják a világjárványt. A WHO tisztségviselője szerint be lehet adni az emlékeztető oltásokat a várhatóan ősszel megjelenő omikronspecifikus vakcinák megjelenése előtt, és ismét propagálni kell a maszkviselést, a helyiségek folyamatos szellőztetését. Ezekkel az intézkedésekkel elkerülhetők a szigorúbb lépések. „Nem hiszem, hogy a társadalom készen áll a zárlatok elrendelésére” – mondta Kluge.

A WHO európai regionális igazgatója szerint a kormányok a világjárvány 2020-as kitörésekor megnövelték a kiadásaikat és nagy adósságokat halmoztak fel, hogy tompítsák a gazdaságukra és az egészségügyi rendszerükre gyakorolt hatásokat, és nem szívesen ismétlik meg ezt a politikát. A koronavírus két és fél éve után az országoknak most a megugró inflációval és a részben az Oroszország ukrajnai inváziója miatt megnövekedett élelmiszerválsággal is meg kell küzdeniük, de a kormányoknak emellett továbbra is be kell fektetniük az egészségügybe is – mondta Kluge.

„Az emberek néha megkérdezik, hogy visszatért-e a vírus. (…) Soha nem tűnt el. Még mindig itt van. Terjed. Mutálódik. És sajnos még mindig rengeteg életet követel.”

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!