Már a szociális intézményekben sem kötelező a maszk

2022. július 1. – 19:46

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Müller Cecília országos tisztifőorvos július 1-től felfüggesztette a maszkviselési kötelezettséget a szociális intézményekben. Ezt maga a Nemzeti Népegészségügyi Központ erősítette meg a 444 kérdésére:

„A június 30-ai határozat alapján a nyári időjárás kockázataiból fakadóan a maszk okozta légzési nehezítettség és az elrendelt hőségriadó figyelembe vételével a gondoskodáspolitikáért felelős államtitkárral történt egyeztetést követően a szociális intézmények vonatkozásában a maszkviselési kötelezettség felfüggesztése mellett döntött az Országos Tisztifőorvos.”

Azaz a döntés indoka, hogy a nagy melegben ne nehezítse a gondozottak levegővételét a maszk.

Mindeközben a koronavírus-járvány a jelek szerint Magyarországon is kezd visszatérni. Bár az adatszolgáltatás továbbra is takaréklángon ég, a heti bontásban közölt adatok növekvő tendenciát mutatnak, és a fertőzöttek számát rendszerint előrejelző mutató, a szennyvizek koronavírus-koncentrációja is emelkedik. A számok továbbra is alacsonyak, de érdemes figyelni a trendeket, már csak azért is, mert Európa számos országában egyre több fertőzöttet találnak, és az omikron épp most terjedő alvariánsai a jelek szerint kevésbé szezonálisak, azaz a nyár folyamán is gyorsan terjednek. Minderről itt írtunk bővebben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!