Egyre kevesebben kérik a harmadik oltást, holott két hónap múlva már csak az oltási igazolványok lesznek érvényesek

2022. március 2. – 05:10

Másolás

Vágólapra másolva

Bár az orosz-ukrán háború árnyékában már nem a koronavírus tűnik az aktuális legnagyobb ellenségnek, az oltásoknak mégis nagy jelentősége lesz két hónap múlva, ugyanis május 1-től a korábbi védettségi igazolványok oltási igazolványokká alakulnak. Az oltási igazolvány megtartásának vagy megszerzésének feltétele, hogy a második oltás után ne teljen el még hat hónap, különben fő szabály szerint már csak a megerősítő harmadik oltással együtt lesz érvényes az igazolvány. Ez alól kivételt jelent az, ha valaki két oltás után kapta el a vírust, akkor onnantól kezdve lesz még hat hónapig érvényes az igazolványa. A harmadik oltás beadása után viszont már mindig érvényes marad az okmány. A jelenlegi védettségi igazolványok cseréjére nem lesz szükség, a QR-kód alapján lehet majd ellenőrizni az okmány érvényességét.

Ehhez képest a harmadik oltások száma az utóbbi időben nem növekvő, hanem inkább csökkenő tendenciát mutat. Pedig a kormány februárban és márciusban is folytatta a decemberben sikeres oltási akciót. Márciusban minden csütörtökön, pénteken és szombaton előzetes regisztráció nélkül lehet az oltópontokon felvenni a vakcinát.

Az alábbi grafikonon azt láthatja, hogyan alakult a vakcinákból beadott harmadik adagok napi száma és 7 napos átlaga 2021. augusztusától egészen idén márciusig.

Jól látszik, hogy tavaly novemberben kezdett el növekedni a beadott harmadik dózisok száma. Ennek az lehet az oka, hogy a negyedik hullám növekvő esetszámai miatt november 1-től vezetett be a kormány újabb védelmi intézkedéseket. Az igazi áttörést az akcióhetek hozták meg november második felében és december elején. Ekkor a harmadik vakcinák beadásának 7 napos átlaga a november eleji adatokhoz képest a hónap végére több mint ötszörösére nőtt.

December második felére, és januárra megint nagyon lecsökkent a beadott megerősítő dózisok száma, és ezen a trenden a kormány csak az újabb akcióhétvégékkel tudott változtatni. Ennek hatására január második felében ugyan megint növekedés volt tapasztalható, de ez már korántsem volt olyan mértékű, mint korábban.

Összehasonlításképp: míg novemberben volt olyan, hogy napi 100 ezernél is több ember oltotta be magát harmadszorra, ez január második felére kb. napi 30 ezerre csökkent. Februárban már ennél is sokkal kevesebben kérték a vakcina harmadik adagját, holott az oltási akcióhétvégék folytatódtak. Február végére pedig napi kb. 2 ezer ember szeretett volna megerősítő dózist.

Március 1-ig így összesen kb. 3,8 millió ember vette fel a harmadik oltását, ami annak tükrében, hogy a másodikat több mint másfélszer ennyien kérték, nem mondható soknak. Főleg, hogy a két dózist kapottak és a fertőzésen átesettek védettségi szintje vélhetően már nem ad elég biztonságot a Covid-19 ellen. Valószínűleg, mivel a védettségi igazolvány csak átalakul oltási igazolvánnyá, funkciójában nem fog eltérni a mostani felhasználásától: e szerint sportrendezvényen nézőként, zenés-táncos rendezvényen, beltéri egyéb (pl: kulturális) rendezvényen, szabadtéri egyéb rendezvényen 500 fő felett csak oltási igazolvánnyal lehet majd részt venni. A tanároknak, egészségügyi dolgozóknak, és számos munkahely alkalmazottjának már korábban oltáshoz kötötték a munkavégzését.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!