Túl vagyunk az 5. hullám csúcsán és enyhül a járvány az NNK osztályvezetője szerint

2022. február 17. – 10:23

Másolás

Vágólapra másolva

A járvány ötödik hulláma a 4. héten elérte a csúcsot, azóta stagnál, enyhül – mondta a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) járványügyi osztályvezetője az M1-en reggel. A szennyvízben a koronavírus koncentrációja egyelőre magas szinten stagnál, de a regisztrált fertőzöttek száma folyamatosan csökken, az 5. héten 13, a 6. héten 32 százalékkal, tehát elindult a járványhullám leszálló ága – mondta Galgóczi Ágnes, aki szerint a jelenlegi adatok alapján nem várható az esetszámok újabb ugrásszerű növekedése.

Galgóczi azt mondta, hogy az elmúlt két hétben a 30-50 év közöttieknél volt a leggyakoribb a fertőzés, előzőleg inkább a gyerekeknél. Az igazolt fertőzöttnek továbbra is hét napra kötelező a karantén, de ez öt nap után véget érhet, ha időközben negatív lesz a teszt és jelentősen enyhülnek a tünetek, ami egyébként ebben a járványhullámba, az omikronnál már két-három nap után is gyakori – közölte.

Az NNK járványügyi osztályvezetője azt is mondta, hogy a megbetegedésre nincs speciális terápia, a vírusos betegségeknél általában szokásos pihenést, a nagyobb folyadékbevitelt, a D-vitamint, a tünetek enyhítését, a lázcsillapítást javasolják a szakemberek. Akinek pozitív a tesztje, vagy tüneteket észlel, azonnal forduljon háziorvosához! – kérte Galgóczi Ágnes.

A csütörtök reggeli hivatalos adatok alapján egy nap alatt 8578 új fertőzöttet találtak, meghalt 115 beteg, 5062 beteget ápolnak kórházban, közülük 206-an vannak lélegeztetőgépen.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!