Egy csendes-óceáni országban először lesz lezárás a koronavírus miatt

2022. január 22. – 07:48

Egy csendes-óceáni országban először lesz lezárás a koronavírus miatt
Kiribati egyik szigete, Tarawa – Fotó: Michael Runkel / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

A Csendes-óceánon, messze az összes földrésztől található harminchárom korallszigetből álló Kiribati köztársaság, ami eddig viszonylag érintetlen maradt a koronavírustól: a szigetországban összesen két koronavírusos esetet regisztráltak, ezért a lakosok megúszták korlátozások nélkül.

Egészen mostanáig. A napokban landolt ugyanis tíz hónapnyi kihagyás után az első nemzetközi járat az országban, és a Fidzsi-szigetekről érkezett gép utasai között összesen harminchat embernek lett pozitív a koronavírus-tesztje. A BBC szerint a helyi kormány a történtek után bevezette az első komolyabb járványintézkedéseket, és az érintettek izolálása mellett lockdownt rendelt el, így az emberek csak nagyon indokolt esetekben hagyhatják el otthonaikat, a boltok pedig reggel hat és délután kettő között lehetnek nyitva.

A lakosságot arra kérték, hogy minél hamarabb oltassák be magukat, ha még nem tették, bár azt nem tudni, hogy a 120 ezres lakosságból pontosan mennyien lehetnek védettek.

A kiribati helyzetről egy korábbi eset miatt már írtunk: a kormány ugyanis jó ideig nem engedte haza a külföldön dolgozó állampolgárokat a koronavírus miatt, így kapták fel azoknak a tengerészeknek a történetét, akik hosszú hónapok óta nem láthatták a családtagjaikat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!