Elérte a negyvenezret a koronavírus magyarországi áldozatainak száma

2022. január 11. – 10:12

Másolás

Vágólapra másolva

Fél év alatt újabb tízezer beteg halt meg koronavírus-fertőzöttként Magyarországon, a negyvenezret keddre lépte át az áldozatok száma. Ők azok a betegek, akiknek szervezetében a koronavírus is kimutatható volt: 2020 márciusa óta most már több mint negyvenezren vannak tehát olyanok, akik így, fertőzöttként haltak meg.

A magyar kormány a védekezést főleg az oltásban látja, januárban minden csütörtökön, pénteken és szombaton oltási akciónapokat tartanak, és most már az 5–11 éves korosztályt is oltják. Összesen 71 ezer gyereket regisztráltak mostanra ebből a korosztályból, közülük 56 ezren már meg is kapták azt.

Jól látszik, hogy a legtöbben eddig a koronavírus harmadik hullámában haltak meg a betegséggel összefüggésben, ezt követi a második hullám. A negyedik hullámban közel tízezer beteg halt meg, ami szoros összefüggésben állhat a beoltottsággal, addigra ugyanis sokan megkapták már legalább a második oltásukat, a negyedik hullám vége felé pedig akár a harmadikat is.

A korosztályos megoszlás tekintetében továbbra is igaz az az állítás, hogy leginkább az idős koronavírus-fertőzött betegek haltak meg. A legtöbb halálos áldozat a 70–79 évesek közül került ki, őket követték a 80–89 évesek. A 40–49 évesek az összes áldozat 3,3 százalékát teszik ki. A friss adatok összesítéséből kiderül az is: az elmúlt fél évben nyolccal emelkedett a tíz év alatti, fertőzött gyerekek száma.

Megnéztük azt is, hogyan változott vagy változott-e az első, második, harmadik és negyedik és az alig elindult ötödik hullám alatt a korosztályos eloszlás, és ahogy a fenti grafikon is mutatja, az idősek, a 70 és 79, valamint a 80 és 89 évesek és 90 év felettiek arányaiban kevesebben haltak meg a harmadik és negyedik hullámban, mint az első kettőben, ugyanakkor emelkedett az ez alatti korosztályok halálozási mutatója. Az ötödik hullámban hivatalosan eddig 335-en haltak meg.

Magyarországon jelenleg a koronavírus-járvány ötödik hulláma zajlik, ezt Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora és Kásler Miklós Emmi-miniszter is bejelentette már. Kásler a napokban már a negyedik oltás szükségességét is belengette, és azt is mondta, hogy ha nem jön újabb mutáció, illetve nem nő jelentősen az átoltottság, akkor az ötödik hullám csúcsán 13 ezer is lehet a napi fertőzések száma, 8-9 ezer kórházi ápolttal.

Az ötödik hullámot kiváltó és fenntartó omikron variáns tüneteiről, arról, hogy tényleg enyhébb betegséget okoz-e, és ha igen, miért tart tőle ennyire a világ, ebben a gyorstalpalónkban írtunk.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!