Olyan sok francia kórházi dolgozó esik ki a munkából az omikron miatt, hogy fertőzötten is engedik majd őket dolgozni

2022. január 05. – 21:21

Másolás

Vágólapra másolva

A kórházakban tomboló munkaerőhiány miatt rendkívüli intézkedés keretében engedélyezték Franciaországban, hogy egyes koronavírussal fertőzött egészségügyi dolgozók továbbra is dolgozhassanak – írja az AP.

A francia karanténszabályok alóli különleges mentesség – amely kórházakra, idősek otthonaira, orvosi rendelőkre és más alapvető egészségügyi szolgáltatásokra vonatkozik – jól mutatja a francia egészségügyi rendszerre nehezedő nyomást a koronavírus omikron variánsának gyors terjedése miatt. Az egészségügyön kívül a francia karanténszabályok legalább ötnapos karantént írnak elő a pozitív eredményt mutató, teljesen beoltott személyek számára, a nem oltottak esetében pedig legalább hét napot.

Az omikron olyan gyorsan terjed, hogy az ehhez hasonló karanténszabályok a jelenlegi járványhullámban számos országban és ágazatban vezettek átmeneti munkaerőhiányhoz. Ezért több kormány rövidített is a kötelezően előírt karanténidőn. Ilyen kivételes intézkedésre, mint amire Franciaország rászánta magát, eddig még máshol Európában nem volt példa.

A francia kórházi hatóságok szerint az enyhe tünetes pozitív dolgozók munkába állása segít majd orvosolni az egészségügyi létszámhiányt. „Ha a rendszer túlfeszítetté válik, és a személyzetünk 50 százaléka pozitív lesz, a kevésbé tünetesek be fognak jönni dolgozni, mert a betegeket továbbra is el kell látni” – mondta dr. Marc Leone, a déli Marseille városában található Északi Kórház aneszteziológiai osztályának vezetője. „De még nem vagyunk ilyen helyzetben” – tette hozzá.

Franciaországban a napi átlagos esetszám egy hét alatt több mint a duplájára nőtt, kedden rekordszámú, 332 252 vírusos esetet regisztráltak. Franciaországban több mint 20 ezren vannak kórházban jelenleg a vírus okozta tünetekkel, az ápolásra szorulók száma hetek óta folyamatosan emelkedik, bár nem olyan meredeken, mint a fertőzési arány, mivel az omikron az eddigi tapasztalatok alapján jellemzően enyhébb tüneteket produkál a korábbi variánsoknál. A covidos betegek Franciaország intenzív ágyainak több mint 72 százalékát töltik meg. Az intenzív osztályokon fekvő vírusos betegek többsége nincs beoltva, bár a lakosság 77 százaléka már legalább két adag vakcinát kapott. Franciaországban a járvány kezdete óta több mint 124 ezer vírusfertőzött halt meg, ami a világon a legmagasabb halálozási adatok közé tartozik.

Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!