Nem elég hatásos a Pfizer kicsiknek szánt vakcinája, átállnak a három adag tesztelésére

2021. december 18. – 09:14

Másolás

Vágólapra másolva

A Pfizer vizsgálatai szerint a kisgyerekeknek szánt vakcinájuk két adagja nem elég hatásos, ezért a cég módosítja eredeti terveit, és a vakcina három beadott adagját teszteli csecsemőkön és óvodásokon.

A változtatást azután jelentették be, hogy az előzetes eredmények elemzései szerint a kis mennyiségű oltóanyagra adott immunválasz a vártnál gyengébb. Az öt év alatti gyermekek számára a Pfizer egy olyan változatát fejlesztette ki az oltásnak, amely mindössze három mikrogramm, azaz a felnőtt adag tizede.

A kutatók a vizsgálatban részt vevő fiatalok egy részének adatait elemezték egy hónappal a második adag beadása után. Először úgy tűnt, hogy a kétévesnél fiatalabbak a náluk idősebbekéhez hasonló antitestszintet produkáltak. Később viszont kiderült, hogy a két és négy év közötti gyermekeknél az immunválasz alacsonyabb volt, mint amennyit a vizsgálattól vártak.

A két oltás dózisának növelése helyett a Pfizer inkább úgy döntött, hogy a nagyon alacsony dózisú oltásból ad be hármat hat hónapos kortól ötéves korig. A harmadik oltásra két hónappal a második adag beadása után kerülhet sor.

Ha a három dózisos vizsgálat sikeres lesz, a tervek szerint valamikor 2022 első felében kérhetnek majd sürgősségi felhasználási engedélyt a hatóságoktól. Jelenleg a Pfizer oltóanyagának gyermekeknek szánt változata érhető el az öt és 11 év közötti korosztály számára.

Amerikában november elején engedélyezték az 5-11 év közötti korosztály oltását a Pfizer vakcinájával. A járványügyi hivatal, a CDC adatai szerint az azóta eltelt másfél hónapban megközelítette az ötmilliót a beoltott gyerekek száma (egyelőre csak a vakcina első dózisával), de eddig nem regisztráltak komolyabb mellékhatást.

Szerdán kezdődött meg Magyarországon is az 5–11 éves gyerekek koronavírus elleni oltása. A gyerek oltásánál az első körben 69 ezer adagot fognak beadni az ország 77 kórházában kialakított oltópontokon, illetve a gyermekháziorvosi és a vegyes praxisú rendelőkben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!