„Lopakodó” omikron változatot azonosítottak, nehezebben lehet megkülönböztetni az eddig ismert variánstól

2021. december 7. – 18:18

Másolás

Vágólapra másolva

„Lopakodó” változatát találták a koronavírus omikron variánsának, amit nehezebben lehet megkülönböztetni az eddig ismert variánstól – írja vezető anyagában a Guardian.

Ez a nehezebb megkülönböztethetőség azt jelenti, hogy míg az eredeti omikront egy mutációjának köszönhetően már bizonyos PCR-tesztek is viszonylagos biztonsággal meg tudtak különböztetni más variánsoktól, az új omikron változatot csak a hagyományos és időigényesebb módszerrel, szekvenálással lehet azonosítani egy pozitív teszt után. (A brit lap cikkének címében először félreérthetően az szerepelt, hogy ezt a változatot nem mutatják ki a PCR-tesztek, de később pontosítottak.)

A tudósok szerint most még nem egyértelmű, hogy ez az új változat ugyanolyan gyorsan terjed-e majd, mint az eddig ismert, elképzelhető, hogy például a fertőzőképesség terén máshogy viselkedik.

Francois Balloux professzor, a University College London Genetikai Intézetének igazgatója elmondta, az eddig náluk vizsgált mintegy 700 omikronos esetből 42-nél azonosították ezt a változatot.

Magyarországon még az eddig ismert változatát sem azonosították az omikronnak, de a környező országok közül már jó párban találtak ilyen eseteket. Ebben a cikkben jártuk körül azt, hogy jók lesznek-e a vakcináink az omikron ellen, és mi lesz, ha esetleg nem. Három okot is mondtunk, miért érdemes az omikron árnyékában is kérni az oltást.

Frissítés

A cikk egy korábbi verziójában arról írtunk, hogy a most azonosított omikron változatot nem mutatja ki a PCR-teszt, a Guardian cikkének címében eleinte valóban ez szerepelt, később azonban pontosítottak.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!