Elment egy 50 ezer fős animetalálkozóra az amerikai férfi, napokkal később kimutatták nála az omikron variánst

2021. december 03. – 19:01

Másolás

Vágólapra másolva

Az elsők között mutatták ki az Egyesült Államokban az omikron variánst annál a férfinál, aki néhány nappal korábban egy 53 ezer fős animetalálkozón vett részt, írja a Kotaku.com. A minnesotai Hennepin megyéből származó férfit november 24-én tesztelték, két nappal korábban jelentkeztek nála a tünetek, az Anime NYC nevű eseményt pedig november 19. és 21. között rendezték New Yorkban. A férfi egyébként be volt oltva, enyhe tünetekkel vészelte át a fertőzést.

Kathy Hochul, New York kormányzója a rendezvény minden résztvevőjét és dolgozóját arra kérte, hogy tesztelje magát az eset miatt. Szerinte nincs ok a pánikra, lehetett rá számítani, hogy idővel az Egyesült Államokban is megjelenik az új variáns. Bill de Blasio, New York polgármestere arról számolt be, hogy a városban még senkinél nem mutatták ki az omikron variánst, ugyanakkor igyekeznek felderíteni, kikkel kerülhetett kapcsolatba a férfi.

A férfi egyébként nem járt mostanában külföldön, ami arra utal, hogy az omikron variáns már azelőtt megérkezett az Egyesült Államokba, hogy szigorították volna a beutazási szabályokat a dél-afrikai régió országaival szemben. Sőt, valószínűleg már az USA-ban lehetett az új variáns, amikor még fel sem fedezték a létezését, írja a Statnews.com

Frissítés: A Washington Post cikke szerint a férfi nagyjából 35 barátjával találkozott az eseményen, közülük a feléről röviddel utána kiderült, hogy koronavírusosak. Az érintettek több különböző államból érkeztek az eseményre.

Az omikron variánst november 11-én Dél-Afrikában mutatták ki először, és bő egy hét múlva már Európában is jelen volt, és mára több mint 20 országban kimutathatóvá vált világszerte – Magyarországon még nem jelentettek ilyen esetet. Az Egyesült Államokban szerdán jelentették az első, omikron variánssal fertőzött személyt Kalifornia államban.

A több szempontból is aggasztó koronavírus-variáns a vakcinákkal foglalkozó tudósokat is megosztja. Van, aki bizakodik abban, hogy a már kifejlesztett oltások hatásosak lesznek vele szemben, de például a Moderna fejlesztője szerint jelentős esés lesz a vakcinák hatékonyságában az omikron ellen.