Javarészt harmadik oltásért mentek az emberek az oltási akcióhét első napján

2021. november 22. – 16:41

Másolás

Vágólapra másolva

Délig az ország oltóhelyein 51 ezer koronavírus elleni oltást adtak be az oltási akcióhét első napján, mondta a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára hétfőn a közmédiának. György István azt is kifejtette, hogy a beadott oltásokból

  • 42 ezret harmadik oltásként adtak be,
  • 7 ezer volt az elsőként felvett vakcina,
  • a többit pedig második vakcinaként oltották be.

Az oltási akcióhéten ötféle oltóanyaggal oltanak. György István azt is elmondta, arra kérték a kórházakat, hogy ha szükséges, a hosszú várakozási időt elkerülendő nyissanak új oltóhelyeket.

A kormány november elején jelentette be, hogy oltási akcióhetet szervez november 22. és 28. között. A kórházak országszerte megemelt oltási kapacitással és időpontfoglalás nélkül is várják a még oltatlanokat, és akár a második, harmadik oltást felvenni kívánókat is.

101 megyei és városi kórházban várják az oltásra jelentkezőket reggel 7 és este 19 óra között. A kórházak megemelt kapacitással készültek az Oltási akcióhétre, Budapesten kiemelten emelik az oltópontok számát. Azoknak, akik már korábban regisztráltak az interneten, továbbra is az időpontfoglalót javasolják akár az első, akár az elmaradt második vagy a harmadik oltásukat akarják felvenni.

Akik időpontfoglalás nélkül érkeznek, azokat érkezési sorrendben oltják majd be, akik pedig nem regisztráltak külön, azok a helyszínen tehetik majd meg ezt. Itt mutattuk be hétfő reggel képeinken, hogy az oltási hét első napján több oltóhelyen is nagyobb sorok alakultak ki.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!