Éjféltől csak oltottak, frissen PCR-teszteltek vagy a koronavíruson átesettek léphetnek be Ausztriába

2021. november 22. – 13:35

Másolás

Vágólapra másolva

Ausztria hétfőtől szigorította a beutazási szabályokat: csak az oltottak, a koronavírus-betegségen fél éven belül átesettek és az érvényes negatív PCR-teszttel rendelkezők utazhatnak be az országba – írja a Police.hu.

Az antigén- és antitesttesztek „a beutazás tekintetében érvényüket vesztik”, kivéve, ha a védettség igazolása egy oltás igazolásával és amellett az annak beadása előtt készült pozitív antitestteszt birtokában történik.

Továbbra is be lehet utazni Ausztriába a mintavételtől számított 72 órán belüli PCR-tesztről szóló orvosi igazolás birtokában.

Az új szabályozás kivételként tekint az ingázókra, akikre a továbbiakban is a „3G szabály” vonatkozik, az idevágó betűszó a beoltott, gyógyult vagy tesztelt személyek, németül geimpfte, genesene oder getestete Personen kifejezésből ered.

Az ingázók esetében ugyanakkor a PCR-tesztek érvényessége a jelenlegi 7 napról 72 órára csökken, az antigénteszteknél pedig a jelenlegi 48 óra helyett 24 óra lesz az érvényesség. A diákok továbbra is használhatják a beutazáshoz az iskolában kapott tesztigazolásukat, az úgynevezett Ninja-Passt – tette hozzá a rendőrség.

Már múlt pénteken írtunk arról, hogy az osztrák kancellár elnézést kért a beoltottaktól, de az oltatlanok miatt újra be kell zárni az országot. Már aznap reggel kiszivárgott az osztrák sajtóban, hogy 10 plusz 10 napra a legszigorúbb lockdown-intézkedéseket vezeti be Ausztria. A szigorítások és korlátozások ellen a hétvégén tüntetések is voltak.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!