Merkely Béla mást ajánlott korábban, mégis Janssen-vakcinát kért harmadiknak a Szputnyik V-re

2021. november 17. – 12:15

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az oltási hétről, az oltás fontosságáról is beszélt az RTL Klub Reggeli c. műsorában Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora, a kormány oltási kampányának egyik legjelentősebb arca, aki azt is mondta, hogy a nyugattal összevetve már nem állunk olyan jól az átoltottság tekintetében, és ajánlotta a harmadik oltást mindenkinek, akinek már legalább hat hónap eltelt a második beadásától számítva (a hivatalos tájékoztató oldalon egyébként négy hónap után javasolják az oltást.)

Merkely korábban maga is beszélt arról, hogy mely vakcinákra milyen más oltóanyagok oltása javasolt, így tehát például, hogy vektorvakcinákra mRNS-t érdemes oltatni – ám mint most kiderült a reggeli, ő maga is vektorvakcinát, az egydózisú Janssent adatta be a két Szputnyik V után, akárcsak Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter.

A hivatalos tájékoztató oldalon az az ajánlás szerepel, hogy a Szputnyik V-re a Pfizer vagy a Moderna vakcináját, esetleg Sinopharmot és Szputnyik V-t érdemes oltatni. Merkely a harmadik oltással kapcsolatban általánosan amúgy azt mondta: mindenféle oltás rendelkezésre áll, választható bármi, kivéve a Szputnyik V, mert az elfogyott.

Korábban megkérdeztük Merkely Bélát, hogy miért a Janssent választotta a korábban maga által is ajánlott mRNS-vakcinával szemben. A kérdésre a Semmelweis Egyetem azt válaszolta, hogy Merkely Béla a nemzetközi gyakorlat és ajánlás szerint vette fel a harmadik oltást. „Minthogy Magyarországon az elsők között kezdték meg beadni a harmadik oltást, azóta rendelkezésre állnak olyan újabb klinikai eredmények és nemzetközi ajánlások, melyek alapján dr. Merkely Béla – az oltást végző orvosával egyeztetve – felvehette a Janssent a két korábbi, Sputnik oltás után” – írta válaszában a Semmelweis Egyetem.

Azt is közölték, hogy a rendelkezésére álló nemzetközi adatok és ajánlások alapján adható vektor alapú oltóanyagra, azonos adenovírust tartalmazó vektor alapú vakcina. „Ezt támasztja alá, hogy az Egyesült Államok Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hatósága (FDA) például engedélyezte a Janssen oltás ismételt beadását, vagy, hogy Angliában is engedélyezték a három egymást követő, vektor alapú Astra Zenecával történő oltást, valamint Oroszországban a harmadik Sputnikkal történő vakcinációt is” – olvasható a közleményben.

A Szputnyik V-vel oltottak egyébként a mai napig utazási nehézségekkel találkozhatnak, a vakcina ugyanis még nem kapta meg az EMA, az Európai Gyógyszerügynökség ajánlását, így zömmel csak azok az országok fogadják el, amelyekkel a magyar állam kétoldalú megállapodást kötött. Ezt a kellemetlenséget sokan azzal próbálják kikerülni, hogy harmadikként Janssen-vakcinát adatnak be, csakhogy kiszámíthatatlan, hogy kinek adják be azt, és kinek nem.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!