Akár már 2022 elején elérhető lehet a briteknél a koronavírus elleni Pfizer-tabletta

2021. november 9. – 13:24

Másolás

Vágólapra másolva

Heteken belül benyújthatják a brit gyógyszerfelügyelethez engedélyeztetni a klinikai teszteken jó eredményekkel futó, koronavírus elleni Pfizer-tablettát – mondta a Sky News kérdésére Ben Osborn, a vállalat brit képviselője, aki abban bízik, hogy ezután akár már valamikor 2022 elején akár piacra is kerülhet az országban a tabletta.

Az mRNS-vakcinát is gyártó vállalat pénteken közölte, hogy a klinikai tesztek során nagyon jól teljesít a Paxlovid nevű, koronavírus elleni tablettája. Ha a koronavírus-fertőzés tüneteinek megjelenését követő három napban beadják, akkor a gyógyszer 89 százalékkal csökkenti a kórházi ápolás vagy a halálozás kockázatát. Annaliesa Anderson, a Pfizer egyik vezető tudományos munkatársa azt mondta, hogy az eredmények a legvadabb álmaikat is túlszárnyalják, és reményei szerint a gyógyszer segítségével véget érhet a pandémia. A vállalat pénteken beszámolt arról is, hogy a tesztelés adatait hamarosan az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hatóságnak (FDA) is benyújtják.

Nagy-Britanniában a brit gyógyszerfelügyelet múlt héten engedélyezte a molnupiravir nevű tablettát, amelyet a leginkább veszélyeztetett csoportokba tartozó betegeknek írnak majd fel. Az Európai Gyógyszerügynökség hétfőn közölte, hogy a molnupiravir engedélyeztetési folyamata, vizsgálata már folyamatban van, de addig is, míg ez lefut, a lehető legrövidebb időn belül közzéteszik majd a tájékoztatót róla, hogy a tagállamok maguk dönthessenek az alkalmazásáról, hogy mielőbb véget érhessen a járvány.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!