Negyvenöt napjuk van a Szegedi Tudományegyetem munkatársainak, hogy beoltassák magukat

2021. november 9. – 14:20

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

November 9-től kötelező a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) minden munkavállalójának, illetve az intézettel munkaviszonyban lévő személyeknek beoltatniuk magukat, és ezt 45 napon belül igazolniuk kell – áll egy nemrég publikált rendeletben az egyetem honlapján.

Ha a dolgozó 45 napon belül nem igazolja az oltás meglétét, a munkáltatói jogkör gyakorlója először egyéves fizetés nélküli szabadságot rendel el, és ha ez letelik, és addig sincs oltása, akkor azonnali hatállyal megszünteti a jogviszonyát.

A döntés alapja az a kormányrendelet, ami kötelezővé teszi az oltást az állami és önkormányzati intézményekben dolgozóknak.

Néhány nappal ezelőtt az ELTE jelentette be, hogy kötelezővé teszi az oltást a dolgozóinak.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!