Hat városban emelkedett és csak egyedül Nyíregyházán csökkent a szennyvíz koronavírus-koncentrációja

2021. november 3. – 11:10

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az elmúlt hetek növekedési üteméhez képest lassuló, de továbbra is egyértelmű növekedést mutat a szennyvíz SARS-CoV-2 koncentrációja, közölte oldalán a Nemzeti Népegészségügyi Központ. Emelkedő tendenciát láttak Békéscsabán, Debrecenben, Egerben, Miskolcon, Szekszárdon és Szombathelyen. Csökkenés egyedül Nyíregyháza szennyvíz-mintájában volt mérhető, a többi város szennyvize stagnál. Az NNK szerint a vizsgált magyarországi települések egyre nagyobb hányadát jellemzi emelkedett vírus-koncentráció, a települések zöme mérsékelt, Nyíregyházán pedig alacsony koncentráció volt mérhető.

A mérés a 43., vagyis az előző hétre vonatkozik, a korábbi tájékoztatások szerint a mérések kb. 8-10 nappal jelzik előre a fertőzés alakulását, a vírus terjedésének ütemét.

Az előző héten erőteljes emelkedésről számoltak be Budapesten, Pécsen, Salgótarjánban, Szegeden, Székesfehérváron és Tatabányán, valamint a Budapest környéki agglomerációban.

Forrás: NNK
Forrás: NNK

Az elmúlt 24 órában 2595 új fertőzöttet találtak és 74-en haltak meg. Legutóbb egy nap alatt ennyi halott május 13-án, a harmadik hullám vége felé volt sokkal kisebb átoltottság mellett. A kórházban ápoltak és a lélegeztetőgépen lévők száma szintén május 11., illetve május 13-án volt ilyen magas.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!