Az amerikai gyógyszerhivatal tanácsadó testülete szerint biztonságos a Pfizer-vakcina az 5–11 éves gyerekeknél

2021. október 27. – 11:27

Másolás

Vágólapra másolva

Az FDA amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerengedélyeztetési Hivatal és a CDC amerikai járványügyi és betegségmegelőzési központ tanácsadó testülete kedden biztonságosnak minősítette a Pfizer-vakcinát ötéves kortól, így hamarosan megindulhat az Egyesült Államokban az 5–11 évesek oltása. 28 millió gyerekről van szó, írja a BBC.

Az FDA és a CDC tanácsadó testületének döntése még nem jelent végső zöld utat az oltáshoz, a hatósági engedélyre még valamennyit várni kell. De a Pfizer-vakcina klinikai vizsgálatai azt mutatták, hogy

a gyerekeknek való dózis biztonságos és 90 százalékban hatásos.

A gyerekeknek való Pfizer-dózis egyébként a felnőtt mennyiség egyharmada.

A BBC cikke szerint a tanácsadó testület által kiadott mostani pozitív állásfoglalás után a CDC november 2-án ül össze, és ha akkor zöld utat kap a vakcina, akkor már másnap, azaz november 3-án elkezdhetik oltani az 5–11 éveseket az Egyesült Államokban.

A Pfizer-oltóanyagot egyébként – korábbi klinikai vizsgálatok és hatósági minősítések nyomán – felnőtteknél és a 12–18 éves gyerekeknél is használják, Magyarországon is.

A napokban az is kiderült, hogy a Moderna is jól teljesít a kicsiknél: erős immunválaszt váltott ki a 6 és 11 év közötti gyerekeknél a Moderna által fejlesztett koronavírus elleni vakcina, írtuk meg pár napja a gyártó közleménye alapján.

Az amerikai gyógyszergyártó vállalat azt közölte, hogy a klinikai vizsgálataik eredményeit hamarosan benyújtják az amerikai és az európai szabályozó hatóságokhoz. A Moderna szerint az adataik azt mutatják, hogy a vakcinájuk két 50 mikrogrammos adagja vírusneutralizáló antitestválaszt váltott ki a gyerekek körében. Összehasonlításként: a felnőtteknek szánt Moderna-vakcinában 100 mikrogramm mRNS található.

A Moderna vizsgálatában 4753 gyerek vett részt, a mellékhatások többsége enyhe vagy közepes súlyosságú volt – közölte a vállalat. A leggyakoribb mellékhatás a fáradtságérzet, a fejfájás, a láz és az injekció beadásának helyén jelentkező fájdalom volt.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!