A világ vége Malanában van, de még ez a himalájai falu sem lehet eléggé eldugott ahhoz, hogy ne érje el a koronavírus-járvány – szerencsére nem maga a fertőzés, hanem a 900 millió indiaira kiterjedő oltási program. A Reuters készített képriportot arról, hogyan jut el az oltás a faluba.
Malana egy nagyjából 2500 fős település India északi részén, a Himalája bércei közé benyúló 75 kilométeres Kullu-völgy legvégén. Már a völgy neve is árulkodó – a „Lakható világ vége” kifejezésből származik, de a tengerszint felett 2600 méteres magasságban található zsákfalu megközelíthetősége igen esetleges; a rendszeres földcsuszamlások, hegyomlások, lavinák hetekre elzárják az egyetlen odavezető utat, de a gyalogszerrel próbálkozóknak is nyaktörő ösvénnyel kell szembenézniük, ami néha felkapaszkodik a kopár hegyoldalakra, néha pedig leereszkedik a Parvati folyó sziklamedréhez.
Malanát a többi völgylakótól nem csak a természet szigeteli el. A helyiek egy „kanasinak” nevezett, írásbeliség nélküli nyelven beszélnek, Dzsamlu isten személyében megvan a saját patrónusuk, aki rengeteg különböző tilalmat ír elő a malanáknak – néhány éve még azt is kizárta, hogy idegenek éjszakázzanak felségterületén.
Malana elszigeteltségére jellemző, hogy csak a kétezres évek elején jelentek meg az olyan civilizációs vívmányok, mint az elektromos áram, az épített út vagy – az állami hatalom lassú terjeszkedésének csalhatatlan jeleiként – a rendőrség, az adózás és az iskola. A faluközösség egyébként a mai napig nem tartja magát India részének, és saját, demokratikusan megválasztott közgyűlésén keresztül hozza meg a Malanát érintő legfontosabb döntéseket, az állami hatóságok – ami alatt nem elsősorban a szövetségi kormányt, hanem a régiót felölelő Himacsal Pradesh tagállam hatóságait kell érteni – pedig nem igazán bolygatják a helyi szokásokat.
A helyi autonómiának van egy sajátos kifejezésmódja is: a kannabisz.
Malana ugyanis a maga sajátos mikroklímájával ideális környezetet biztosít az indiai kender termesztésének, és miután az innen származó Malana Cream fantázianevű hasis a kilencvenes években elhódította az amszterdami Kannabisz Kupát, a völgyzugot ellepték a hátizsákos hippik (főleg izraeliek), akik Dzsamlu jóindulatát is elnyerhették, mert nem zárták ki őket éjszakára a településről. A lakosság – mely gyógyászati célokra valószínűleg már évezredek óta fogyasztja a kannabiszszármazékokat – a kenderkötél és kenderkosár helyett elkezdett hasist termelni.
De Malana lakóit akkor csaphatta meg igazán a globalizáció szele, amikor idén szeptemberben, kék ládákat cipelve megérkezett a faluba egy hatfős vakcinációs különítmény, és a ládákból előkerült ampullákból elkezdte oltani a lakosságot egy ismeretlen betegség ellen, amit koronavírusnak hívnak. A települést dekameroni elszigeteltségének köszönhetően addig elkerülte az Indiában a hivatalos adatok szerint 450 ezer, valójában akár 4-5 millió áldozatot követelő járvány, de a tagállami kormányzat biztosra akart menni, és a Kullu-völgy többi települése után sort kerített Malana átoltására is.
Mivel a faluban nem volt szakképzett orvos az oltások beadásához, ezért Malanában nem vethették be a Himalája más részein alkalmazott vakcinaszállító drónokat, hanem egy egész oltócsapatra volt szükség. A vállalkozásról tudósító Reuters hírügynökség fotóriporterével kiegészült kis csapat eredetileg terepjárókkal vágott neki a Kullu-völgynek, de egy hegyomlás eltorlaszolta az utat, így kénytelenek voltak saját csomagjaikon kívül a vakcinatároló ládáikkal megpakolva gyalog megkerülni az omlást.
A jó háromórás túrát követően a vakcinációs különítménynek még Malana lakóit is meg kellett győznie arról, hogy a Covishield (az AstraZeneca indiai változata) nem okoz betegségeket, de végül az orvosok által megnyert helyi vallási vezetőkön keresztül Dzsamlu isten áldását adta az oltási programra. Így három nap alatt 1100 ember kapta meg az első dózist – ezzel Malana lett az első indiai település, ahol a teljes felnőtt lakosság megszerezte a koronavírus elleni alapszintű védelmet.