Finnországban beoltják a nyérceket koronavírus ellen

2021. szeptember 30. – 20:42

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Tavaly néhány országban milliószámra mészárolták le a prémjük miatt tartott nyérceket, mert a járványügyi szakemberek attól tartottak, hogy az állatokban kialakuló koronavírus-mutációk az emberekre is nagy veszélyt jelenthetnek. Az állatok elpusztítását az iparág nehezen heveri ki, de Finnország most előremenekül a nyércek beoltásával.

A Szőrmeállat-tenyésztők Finnországi Szövetsége (FIFUR) most jelentette be, hogy ők lesznek az első európai uniós tagország, ahol nyérceket oltanak be.

Marja Tiura, a FIFUR elnöke elmondta, hogy Finn Élelmiszerügyi Hivatal megadta az engedélyt a nyércek beoltására. A vakcinát a FIFUR a Helsinki Egyetem kutatóival közösen fejlesztette ki. A FurcoVac nevű vakcina kísérleti szer, amely megfelel a hasonló gyógyászati készítményekkel szemben a hatóságok által megszabott követelményeknek.

A védőoltás kifejlesztését 2020 őszén kezdték el az egyetem laboratóriumában és az egyik finn nyestfarmon, és a szer megfelelő immunválaszt váltott ki. Dániától és Hollandiától eltérően, ahol az állatok többségét elaltatták, Finnországban eddig egyetlen, nyércektől kapott koronavírus-fertőzést sem jelentettek.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!