A Pfizer/BioNTech vakcinája kapta meg az első teljes jóváhagyást az Egyesült Államokban

2021. augusztus 23. – 17:14

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A Pfizer/BioNTech vakcinája lett az első az Egyesült Államokban, amely megkapta az ország Élelmiszer- és Gyógyszerengedélyeztetési Hivatala (FDA) teljes körű engedélyét. Az amerikai oltási program – amely során a 330 milliós ország felnőtt lakosságának 62 százaléka kapott teljes értékű oltóanyagot – eddig csak vészhelyzeti engedéllyel rendelkező vakcinákkal zajlott.

Az Egyesült Államokban 37 millió fertőzést és 628 ezer halálesetet tartanak nyilván a koronavírussal összefüggésben.

A döntéssel az mRNS-alapú vakcinával kapcsolatban tovább erősödhet a bizalom, amely lendületet adhat az átoltottság növelésének is – írta az Axios.com.

Az FDA jóváhagyása nem sokkal azután érkezett meg, hogy Joe Biden meghirdette a harmadik oltást célzó programot. A Covid-19 delta variánsának előretörésével egyre fontosabbnak tűnik a védelmet megerősítő oltás. Igaz, az oltóanyagok globálisan méltányosabb elosztásának ez nem kedvez, inkább ismét a gazdagabb országok felé tereli az oltóanyagokat, amelyek többségét eddig is a világ fejlettebb részén használták fel. Erről beszélt Budapesten járva Tedrosz Gebrejeszusz, az ENSZ Egészségügyi Világszervezetének (WHO) főigazgatója, Szijjártó Péterrel tartott közös sajtótájékoztatóján.

A Pfizer ezzel nagy előnyre tesz szert

A jóváhagyás újabb nagy lökést jelent a Pfizer/BioNTech vakcinájának, nemcsak azért, mert ez az első ilyen igazolással rendelkező vakcina az Egyesült Államokban – Európában másféle szabályozás van érvényben, így arra a döntés nincs közvetlen hatással –, de azért is, mert már a 16 éves korosztályra kiterjedően is érvényes.

Május óta 12–15 éves kor között is bevethető, de arra továbbra is csak a decemberben kiadott veszélyhelyzeti engedély érvényes.

Az ország 170 millió beoltott lakosából eddig 92 millió kapott Pfizer/BioNTech-vakcinát.

Az amerikai tisztifőorvos, Vivek Murthy szerint a teljes értékű engedélyeztetés segítheti az intézményeket, vállalkozásokat abban is, hogy oltásokhoz köthető szabályokat hozzanak a munkahelyeket vagy rendezvényeket érintően, miután a nagyobb garanciát jelentő FDA-jóváhagyás nyomán még elvárhatóbb, hogy minél többen vegyék fel az oltást.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!