Szijjártó: Nyelvtudás nélküli baloldali politikusok vitatkoznak a WHO-val

2021. augusztus 23. – 15:07

frissítve

Szijjártó: Nyelvtudás nélküli baloldali politikusok vitatkoznak a WHO-val
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter és Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, az Egészségügyi Világszervezet főigazgatója sajtótájékoztatót tart megbeszélésük után a Külgazdasági és Külügyminisztériumban 2021. augusztus 23-án – Fotó: Mohai Balázs / MTI

Másolás

Vágólapra másolva

A magyar járványügy sikerességének elismeréseként értékelte Szijjártó Péter, hogy Magyarország volt a harmadik ország, amelyet a koronavírus-világjárvány kitörése óta az ENSZ Egészségügyi Világszervezetének (WHO) főigazgatója kétoldalú alapon meglátogatott. „Ennyit a magyar járványkezelés elszigeteltségéről és a rólunk alkotott nemzetközi egészségügyi véleményekről” – mondta a külgazdasági külügyminiszter a Tedrosz Gebrejeszusszal tartott hétfői sajtótájékoztatóján.

„Csak az oltás véd meg a járványtól” – hangsúlyozta a miniszter, aki szerint nem kérdés, hogy jön a negyedik hullám, amely felkészülés nélkül az egészségügyi mellett gazdasági és társadalmi károkat is okozhat.

„Hogy ne kelljen zárnunk, az bizony a jelenleg oltatlanokon múlik – közölte Szijjártó. – Akik az oltások ellen hergelnek, azok kiszolgáltatják Magyarországot a negyedik hullám károkozásának.”

Szijjártó szerint a WHO jelesre vizsgázott

A külügyminiszter látványosan megdicsérte a barátjának mondott Gebrejeszusz által vezetett WHO járványügyi munkáját. Ezzel szemben sok meg nem nevezett nemzetközi szervezet szerinte kudarcot vallott, mert a járványt „egy geopolitikai, ideológiai háború indítására használta fel”.

A WHO melletti kiállás Kínának is szól – amely a járvány alatt hatással lehetett a Pekingnek kedvezőbb járványügyi állásfoglalásra is, például amikor 2020. január elején arról írt a WHO, hogy a járvány emberről emberre terjedése nem bizonyított, vagy amikor a WHO küldöttsége megelégedett azzal, hogy a kínaiak csak felületes hozzáférést adtak a Vuhanban lévő víruslaborhoz –, de közvetlenül azzal is gesztust tett Szijjártó a WHO és Kína felé, hogy kijelentette:

A „világ legjobb járványügyi szakembereit” felvonultató szervezet „ellen tudott állni a külső befolyásnak”, és engedélyezte a kínai Sinopharm-oltás globális bevetését – mondta Szijjártó, megjegyezve, hogy „velük vitatkoznak azok a magyar baloldali politikusok, akik a világ legjobb járványügyi szakembereivel próbálják felvenni a versenyt, még nyelvtudás híján is, nyilvánvalóan ez egy komolytalan vita” – mondta a járvány politikai kezelését egy mondattal korábban elutasító Szijjártó.

Másfél millió adag oltóanyag

Szijjártó közölte, Magyarország a globális szolidaritást támogatja, ennek jegyében Magyarország másfél millió adag vakcinát osztott szét több országban. Emellett Moszkvában és Kínában is tárgyalt Szijjártó a Szputynik V és a Sinpoharm-vakcina licencalapú gyártásáról, és tárgyalt az Egyesült Arab Emírségekkel nemzetközi oltóanyaggyártásról is. Ezzel az ország a nemzeti gyártási kapacitást megteremtve csökkenti a kiszolgáltatottságot, és globálisan is növeli az átoltottságot – hangsúlyozta a kormányfő.

Gebrejeszusz gratulált Magyarországnak az átoltottságban elért szinthez. „Nem szabad azonban hátradőlnünk” – figyelmeztetett a WHO főigazgatója a járvány visszatérésének látható jeleire.

„A járvány sehol nem ér véget, amíg nem ér véget mindenhol” – mondta, ezzel a vakcinák globálisan méltányos elosztása mellett érvelve. A vakcinák 75 százalékát 10 országban használták fel – mondta Gebrejeszusz, aki nagyra értékelte Karikó Katalin munkásságát is, amely révén a magyar kutató meghatározó szereppel járult hozzá az mRNS-vakcinák kidolgozásához.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!