Ujhelyi István: Az orosz vakcinával oltottaknak nem elég egy nyugati oltás az uniós vakcinaigazolványhoz

2021. augusztus 14. – 11:23

Másolás

Vágólapra másolva

Hiába kapnak a Sinopharmmal és a Szputnyikkal oltottak harmadik oltásként egy nyugati vakcinát, az uniós vakcinaigazolványra csak azok jogosultak, akik két adag, az Európai Gyógyszerügynökség által elfogadott vakcinát kaptak, írja az Index.

Bár az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete a lapnak úgy nyilatkozott, hogy a rendszer rugalmas, a szocialista Ujhelyi István, az Európai Unió Egészségügyi Szakbizottságának tagja szerint uniós vakcinaigazolványt azonban csak az kaphat, aki kapott két olyan oltást, amely uniós szintű forgalomba hozatali engedéllyel rendelkezik.

A harmadik oltásként beadott, EMA-engedéllyel rendelkező oltóanyag meg fog jelenni az uniós dokumentumban, azonban ez az utazás szempontjából semmit sem jelent.

A jelenlegi protokoll szerint egyelőre csak a kínai vakcinával oltottaknak csillanhat fel a remény, ugyanis ők kérhetik az egydózisú Janssent is. Az orosz vakcinával oltottak viszont nem kérhetnek Janssent, tehát nekik egy negyedik oltásra is szükségük lenne az európai utazáshoz – egyelőre erről azonban szó sincsen sem itthon, sem pedig a világban.

Arról, hogy harmadik oltásként mit tanácsol a protokoll, ebben a cikkünkben írtunk bővebben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!